Koronavírus: ez váltja fel a veszélyhelyzetet

Az elmúlt napokban a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrend megszüntetéséről és a járványügyi készültség bevezetéséről szóló javaslatokat. Így a tervek szerint legkésőbb június 20-ától egészségügyi válsághelyzet váltja fel a veszélyhelyzetet - ismertette Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A hétfői és szerdai kormányüléseken született döntésekről tájékoztatott Gulyás Gergely a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet 78. napján. Mint mondta, az időben kihirdetett óvintézkedéseknek köszönhetően sikerült kontroll alatt tartani az új kór terjedését. "Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol a tömeges fertőzések szakasza nem következett be" - fogalmazott a miniszter.

Ilyen korlátozásokra számíthatunk

A veszélyhelyzet remélhetőleg legkésőbb június 20-án végetér, azonban közös érdekünk, hogy többé ne legyen olyan helyzet, amely szükségessé teszi a rendkívüli jogrendet - hangsúlyozta Gulyás Gergely, utalva arra, hogy a koronavírus-járvány még nem múlt el, ezért ezután is fontos bizonyos óvintézkedések - például a maszkviselési kötelezettség és a védőtávolság - betartása. Mint mondta, az újabb jogszabály-módosítások után a kormánynak rendkívül szerény jogkörei maradnak, ezek azonban indokoltak egy járványügyi készültség idején.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványügyi készültség, koronavírus egészségügy válsághelyzet
Tinyei Ilona főorvos a fővárosi Szent János Kórház koronavírus-osztályán.Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az új szabályozás nem ad lehetőséget a gyülekezési jog korlátozására, rendezvényeket azonban betilthatnak. A koronavírus-helyzet stabilizálódása miatt bevezetendő egészségügyi válsághelyzet során továbbra is fenntarthatják az idősek vásárlási sávját, illetve szükség esetén ismét elrendelhetnek iskolabezárást is. Egyelőre nem tudják, hogy az augusztus 20-ai rendezvénysorozatot megrendezhetik-e országszerte. A miniszter megemlítette azt is, hogy a kollégiumokat egyelőre zárva tarják, a virológusok szerint ugyanis ezek az épületek könnyen járványgóccá válhatnak. Elhangzott továbbá, hogy a járványügyi készültség végéig fenntartják a kórházparancsnoki rendszert, a használaton kívüli kiskunhalasi konténerkóház pedig börtönkórház lesz, amelyet a mostanihoz hasonló járványhelyzetben használnak majd.

Ez változik holnaptól a fővárosban

Budapest lényegében utoléri a vidéket az új típusú koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések enyhítése terén - kattintson a részletekért!

A koronavírus elleni védekezés második szakaszában lehetőség nyílt arra, hogy vidék után a fővárosban is fokozatosan enyhítsék a korábban bevezetett korlátozásokat. Ennek keretében holnaptól megnyithatják az éttermek, a kávézók és cukrászdák belső tereit is, valamint újra látogathatók lesznek a budapesti játszóterek, szálláshelyek, illetve a szabadtéri mozik és színpadok is. A miniszter szerint ezekkel a lépésekkel mérsékelhető a szolgáltató szektort érintő gazdasági válság. Emellett péntektől már nézők részvételével is megtarthatják a szabadtéri sporteseményeket, arra azonban figyelni kell, hogy a nézők között 3 ülőhelyet üresen kell tartani, valamint 2 sor között 1 sor távolságnak kell lennie.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig arról beszélt, hogy a kormánydöntés alapján az utazásszervezők a koronavírus-járvány miatt lemondott utazások ellenértékét utalvány formájában is visszatéríthetik az utasoknak. Ezek az utalványok átruházhatók. Az érintetteknek 15 napon belül kell nyilatkozniuk arról, hogy elfogadják-e az utalványt, vagy inkább a pénzvisszafizetést választják.

Egy százalék esélyt adtak, hogy túléli a koronavírust, de 50 nap után lekerült a lélegeztetőről a brit apa - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!