Koronavírus: ez okozhatja a járvány elhúzódását

A koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki úgy vélekedett: a vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot.

A WHO főigazgatója szerint "jelentős kockázat" fenyegeti a vakcinák méltányos elosztására vonatkozó kilátásokat, ahogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezést is, amely a tervek szerint a következő hónaptól kezdi meg szétosztani az oltóanyagokat.

Az önzés elnyújthatja a járványt

A WHO főigazgatója megjegyezte, hogy az elmúlt évben 44, az idén pedig legalább 12 kétoldalú megállapodást írtak alá. "Ez késleltetheti a COVAX-szállítmányokat, és éppen olyan helyzetet teremthet, amelynek elkerülésére tervezték meg a COVAX-ot, azaz pazarláshoz, kaotikus piachoz, összehangolatlan lépésekhez, illetve folyamatos szociális és gazdasági zavarhoz vezethet" - mondta. Az "én vagyok az első" jellegű megközelítés gyengíti és sebezhetőbbé teszi a világot ezzel a kockázattal szemben - jelentette ki Tedrosz a testület igazgatótanácsának éves, virtuális formában tartott gyűlésének megnyitóján. "Az ilyen cselekedetek végső soron csak el fogják nyújtani a világjárványt " - tette hozzá a WHO-főigazgató, aki sürgette az országokat: ne kövessék el a H1N1- és HIV-világjárványok idején elkövetett hibákat.

koronavírus vakcina elosztás WHO
A COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés februárban indulhat el. Fotó: Getty Images

Nőtt a globális kereslet

A koronavírus elterjedőben lévő új változatai sokkal veszélyesebbek lehetnek a társadalom egészére nézve - részletek itt .

A koronavírus elleni oltóanyagok iránti globális keresletet csak fokozta, hogy megjelentek a vírusnak fertőzőbb változatai is. A WHO igazgatótanácsa jövő keddig tartó ülésének menetrendjében szerepel a testület reformja, valamint finanszírozási rendszere, amelyet jelentősen megterhelt az, hogy legnagyobb adományozója, az Egyesült Államok tavaly bejelentette kilépését. A WHO szakértői csütörtökön közölték, hogy a koronavírus brit és dél-afrikai, fertőzőbb variánsai már több tucat országban megjelentek, miközben jelenleg is vizsgálják a vírus lehetséges brazíliai mutációját.

A testület igazgatótanácsi ülésén felszólalva Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója elmondta, hogy a brit variánst négy kontinens 58 országában, a dél-afrikait pedig 22 országban azonosították. A WHO vészhelyzeti igazgatója szakértők előtt közölte, hogy a múlt héten mintegy 93 ezerrel rekordot döntött a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, s félő, hogy a héten ez a szám meghaladja a 100 ezret. A halálos áldozatok mintegy 47 százalékát Amerikában jegyzik fel, Európában a számadatok, bár stagnálnak, továbbra is nagyok.

Bruce Aylward, a WHO-nak a COVID-19-cel kapcsolatos tanácsadója beszámolt arról, hogy a globális oltókampány kezdete óta mintegy 40 millió embert oltottak be 50 országban. A leginkább használt vakcina a Pfizer-BioNTech oltóanyaga, amelyet 44 országban használtak fel, majd a Moderna vakcinája, amelyet pedig hatban. A Szputnyik V orosz és a Sinopharm kínai oltóanyagot három országban alkalmazták, miközben a Sinovac, illetve az AstraZeneca vakcináját két országban használták fel.

Az oltás második dózisa után erősebben jelentkeztek a mellékhatások az izraeli oltottaknál. A vakcina gyakori mellékhatásairól ide kattintva olvashat bővebben erről szóló cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.