Koronavírus: ez a vérplazmakezelés lényege

Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő, és így még több koronavírusos betegen segíthessenek, továbbra is várják a fertőzésen átesett, gyógyult páciensek jelentkezését.

A Semmelweis Egyetem két betege kapta meg azt a szérumot, amelyet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségből (COVID-19) kigyógyult páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok. A Pulmonológiai Klinikán eddig egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt - olvasható az intézmény oldalán .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus gyógyultak, koronavírus-fertőzöttek, koronavírus vérplazma, Semmelweis Egyetem, koronavírus gyógymód
Már két hazai koronavírus-fertőzöttet kezeltek vérplazmaszérummal.Fotó: Semmelweis Egyetem

Mi a terápia lényege?

A vérplazma-terápia lényege, hogy a koronavírus-fertőzésből felépült emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére. Ezzel kapcsolatban Müller Cecília országos tisztifőorvos úgy fogalmazott korábban, hogy ez egyfajta passzív immunizáció, hiszen nem várnak arra, hogy a beteg szervezete önállóan elkezdjen antitesteket termelni, hanem a már kész ellenanyagokat juttatják be.

Tisztifőorvos: számítunk a gyógyultak segítségére - a részletekért kattintson!

A koronavírus-járvány során végzett orvosi vizsgálatok és tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció - az úgynevezett citokinvihar - egészséges szérum hozzáadásával visszaszorítható. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott projektet dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti. A kutatócsoport a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt fejlesztette ki a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelyből az elsőt április 27-én adták be a Semmelweis Egyetem két betegének.

Várják a jelentkezőket

A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg. Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő és még több koronavírusos betegen segíthessenek, továbbra is várják a koronavíruson átesett, gyógyult páciensek jelentkezését. Elsősorban olyan 18 és 60 év közöttiek jelentkezésére számítanak, akik igazoltan gyógyultak, és már legalább 5 hete nem észlelik magukon a tüneteket. A jelentkezőket ezen az e-mail címen vagy a +36 70 363 8768-as telefonszámon várják.

Már 32 fertőzöttet találtak a Szegedi Vakok Otthonában - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!