Koronavírus Gyógymód
Koronavírus: jön a belélegezhető gyógyszer
Egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert szabadalmaztak Oroszországban - jelentette be a szert kifejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete. A készítmény meglőzésre és kezelésre egyaránt használható.
Koronavírus: pozitív teszt nélkül is kaphatunk kezelést
A favipiravirtól maximum a koronavírus-fertőzésre utaló tünetek megjelenésétől számított 5-7 napon belül lehet jótékony hatást várni. A gyógyszer mielőbbi alkalmazása érdekében pedig nemcsak a pozitív teszttel rendelkező páciensek, hanem a jellemző panaszokat produkáló, nagy valószínűséggel megfertőződött betegek esetében is elkezdődhet a kezelés.
Koronavírus: ez segíti az otthoni gyógyulást
A koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedik a fertőzöttek számára. Az otthoni gyógyulás elősegítése érdekében azonban már engedélyezték, hogy a háziorvosok is felírhassák a favipiravir tablettát. A készítmény már több tízezer betegen segített.
Már tesztelik a koronavírus elleni orrsprayt
A pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium is részt vesz egy nemzetközi projektben, amelynek célja egy potenciálisan hatásos, új terápiás gyógyszer kifejlesztése a koronavírus-fertőzés kezelésére. A héten már meg is indult a klinikai vizsgálat Németországban, a hazai tesztelés pedig szervezés alatt áll.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
A magyarok egyik kedvenc őszi nassonivalója a hangulatot is javítja: ennyit szabad enni belőle naponta
Egy spanyol kutatás szerint a napi 40 gramm dió nyolc héten át történő fogyasztása összefüggésbe hozható a jobb hangulattal. A kutatók a szerotonin-anyagcserével kapcsolatos folyamatokat is vizsgálták, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az eredmények nem bizonyítanak közvetlen ok-okozati kapcsolatot.
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
A banán lefekvés előtt nemcsak egészséges nasi lehet, hanem az alvás minőségét is javíthatja. A gyümölcsben található triptofán, magnézium, kálium és B6-vitamin támogatja a szervezet természetes alvási folyamatait, ami megkönnyítheti az elalvást és hozzájárulhat a pihentetőbb éjszakai pihenéshez.
40 felett ez a mozgásforma különösen fontossá válik: nem csak a testet erősíti
A menopauza idején gyakoriak a hangulatingadozások, a szorongás és a depressziós tünetek. Egy friss kutatás szerint azonban a rendszeres testmozgás, például a séta, a tánc, a jóga vagy a tai chi javíthatja a lelki közérzetet és az életminőséget a változókorú nők körében.
Vérnyomáscsökkentő: mi a teendő, ha elfelejtettük bevenni? – Sokan veszélyes hibát követnek el ilyenkor
Elfelejtetted bevenni a vérnyomáscsökkentőt? A teendő attól függ, milyen gyógyszert szedsz és mennyi idő telt el a kimaradt adag óta. Megmutatjuk, mikor pótolható a gyógyszer, miért veszélyes a dupla adag, és mikor kell orvoshoz fordulni.
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.