Koronavírus: ettől függ, betartjuk-e a korlátozásokat

Nagyobb súllyal esik latba a barátoktól, ismerősöktől látott minta, mint az emberek saját elvei, ha a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások követéséről van szó - állítja egy nemzetközi kutatócsoport.

Azoknak is kell maszkot viselniük, akiket beoltottak már az új koronavírus ellen? Részletek itt.

Hogyan befolyásolják a koronavírus-járvány megfékezésére hozott kormányzati intézkedések betartását az embereket érő szociális behatások? Erre a kérdésre keresték a választ brit, francia, német és amerikai szakemberek a Nottinghami Egyetem kutatóinak vezetésével. Mint azt az egyetem közleménye írja, a kutatás eredményeiből kiderült, hogy a fertőzések elleni védekezés jegyében bevezetett korlátozásokat jellemzően azok követik megbízhatóbban, akik közvetlen ismerősei is hasonlóan cselekszenek. Mi több, úgy tűnik, ismerőseik viselkedése erőteljesebb befolyással bír még az emberek személyes meggyőződésénél is. A British Journal of Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány egyszersmind rávilágít a pandémiára válaszul adott politikai intézkedések vakfoltjára is.

Ha ismerőseink betartják a járványügyi szabályokat, mi is hajlamosabbak vagyunk rá
Ha ismerőseink betartják a járványügyi szabályokat, mi is hajlamosabbak vagyunk rá. Fotó: Getty Images

"Amikor a koronavírus-járvány először berobbant tavaly márciusban az Egyesült Királyságban, igen ledöbbentett, mennyire különbözően reagáltak a világjárványra a vezetők Európában és Ázsiában. Miközben nyugaton mindenfelé az az üzenet került a fókuszba, hogy minden ember saját maga cselekedjen helyesen, addig az olyan országokban, mint például Szingapúr, Kína vagy Dél-Korea, sokkal inkább az volt a cél, hogy a kollektív közösséget egyetlen egységbe kovácsolják" - fogalmazott dr. Bahar Tuncgenc, a kutatás vezetője, a Nottinghami Egyetem pszichológiai karának kutatója. Hozzátette, vizsgálataik révén szerettek volna mélyebb tekintést nyerni abba, hogy vajon milyen eszközökkel lehetne a leghatékonyabban együttműködésre szólítani az embereket a globális krízis közepette.

A nemzetközi kutatócsoport több mint száz országban végzett felméréseket, arról kérdezve a válaszadókat, hogy mennyire fogadják el és követik személy szerint a lakóhelyükön érvényes járványügyi szabályokat, korlátozásokat, illetve miként viszonyulnak azokhoz a közvetlen környezetükben élő ismerőseik. Az így kapott eredményekből kirajzolódott, hogy az emberek nem egyszerűen azért követik a szabályokat, mert kiszolgáltatottnak érzik maguk, vagy éppen személyes meggyőződésük vezeti őket ebben. Mint kiderült, az útmutatások követése iránt azok voltak a legelkötelezettebbek, akik barátai és családtagjai is betartották a kormányzati szabályokat. Ez a fajta szociális behatás még az egyéni meggyőződésnél is erősebbnek bizonyult. A felfedezés a kutatók elmondása szerint minden korosztályra, nemre és országra érvényesnek tekinthető, függetlenül a pandémia súlyosságától vagy a helyileg bevezetett korlátozások szigorúságától.

"A közpolitika rossz úton halad. Úgy látjuk, a tudósok és politikusok igyekeznek elősegíteni a járványügyi intézkedések közösségi elfogadását. Ennélfogva a vakcinációs kampányok és a korlátozások el is nyerhetik a lakosság támogatását , mindazonáltal az elfogadás még nem jelent együttműködést! Dönthetünk a saját álláspontunkról, hallgathatunk a szakértők tanácsaira is, de valójában a közeli barátaink cselekedetei határozzák meg leginkább, mit teszünk végül" - hangsúlyozta Ophelia Deroy, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem pszichológus professzora, a tanulmány társszerzője.

Dr. Tuncgenc hozzátette, a viselkedéskutatás segítségével hasznos eszközökhöz juthat a politika a koronavírus-pandémia jelentette jövőbeli kihívásokra válaszul adandó intézkedések meghozatala során. Gyakorlati oldalról számos olyan lehetőség felmerül, amelyekkel erősíthető a járványügyi szabályok betartása a lakosság részéről. Példaként említette, hogy a népszerű edzésapplikációkhoz hasonlóan akár létre lehetne hozni olyan alkalmazásokat, amelyekből láthatjuk, baráti körünkből hányan jelentkeztek már oltásra. Megfordítva a dolgot, az is hasznos, ha a közösségi médiában magunk is inkább annak adunk hangot, hogy követjük a szabályokat, nem pedig haragunknak azok irányába, akik dacolnak a hivatalos intézkedésekkel. "Üzenjük a döntéshozóknak, hogy ha a távolságtartás a kihívás, úgy a szociális közelség a megoldás!"

Egy viszonylag egyszerű és gyors laborvizsgálat segíthet előrejelezni, mely betegeknél alakulhatnak ki súlyos szövődmények a COVID-19 következtében. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!