Koronavírus: előrejelzi a súlyos szövődményeket ez a teszt

Egy viszonylag egyszerű és gyors laborvizsgálat segíthet előrejelezni, mely betegeknél alakulhatnak ki súlyos szövődmények a COVID-19 következtében - állítják amerikai kutatók.

Jelentősen csökkent a születéskor várható élettartam az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány hatására. Részletek itt.

A koronavírus-pandémia kirobbanása óta komoly kihívást jelent az orvosok számára, hogy minél hamarabb felismerjék, mely betegeknél válik súlyos lefolyásúvá a COVID-19. Bár az életkor és az egyéb meglévő, krónikus betegségek ismert kockázati tényezők, olykor azonban fiatalabb, látszólag egészséges páciensek is súlyos, akár életveszélyes komplikációkkal küzdenek. Mint azt az intézmény közleménye írja , a Washingtoni Egyetem orvosi karának kutatói egy, a JCI Insight című folyóiratban január 14-én megjelent tanulmányukban bemutattak egy olyan diagnosztikai eljárást, amely akár a kórházi felvételtől számítva egyetlen napon belül képes lehet kiszűrni a súlyos szövődmények szempontjából leginkább veszélyeztetett fertőzötteket.

Vérből végzett laborvizsgálat jelezheti előre, kinél válik súlyos lefolyásúvá a COVID-19
Vérből végzett laborvizsgálat jelezheti előre, kinél válik súlyos lefolyásúvá a COVID-19. Fotó: Getty Images

Sejtek halálát mutatja ki

A vérmintából végzett laborvizsgálat egy egyedi típusú DNS-molekula, a mitokondriális DNS szintjét méri. Mitokondriumnak nevezzük a sejtek energia-háztartásáért felelős sejtszervecskéjét. Ha a mitokondriumban lévő DNS a sejtből kiszabadulva megjelenik a véráramban, az annak jele, hogy egy külső behatásra történő sejtelhalási folyamat zajlik a szervezetben. "A vírusok képesek egy nekrózisnak nevezett szövetkárosodási mechanizmust kiváltani. Ez lényegében egy erőszakos, gyulladásos válasz a fertőzésre. A sejtek felnyílnak, kibocsátva az összetevőiket, beleértve a mitokondriális DNS-t is, amely maga is gyulladást indít be. COVID-19-betegek esetében már születtek arra vonatkozó megfigyelések, hogy ilyen típusú sejt- és szövetkárosodás történik a tüdőben, szívben és vesékben. Úgy véljük, lehetséges, hogy a vérben keringő mitokondriális DNS mennyiségének megmérésével korán felismerhetjük ezt a típusú sejthalált a létfontosságú szervekben" - mutatott rá Andrew E. Gelman immunológus, patológus professzor, a tanulmány társszerzője.

Hozzátette, fontos, hogy az orvosok hatékony és gyors eszközökhöz jussanak a koronavírus-fertőzött betegek állapotának felmérésében, hiszen a kezelések hozzáférhetősége véges, és ismert, hogy a páciensek egy része végül intenzív ellátás nélkül is jobban lesz. "Sok minden van még, amit nem értünk ezzel a betegséggel kapcsolatban. Különösen fontos, hogy megtudjuk, miért kerülnek egyes betegek - függetlenül akár a koruktól és egészségi állapotuktól - végzetes gyulladásos spirálba. Tanulmányunk eredményei arra utalnak, hogy a szövetkárosodás lehet a probléma egyik oka, mivel a mitokondriális DNS maga is egy gyulladásos molekula" - foglalta össze Gelman.

Pontos előrejelzést adott a vizsgálat

Eljárásukat a kutatók közel száz COVID-19-betegen tesztelték a St. Louis-i Barnes-Jewish Kórházban. A kórházi felvételük első napján megmérték a mitokondriális-DNS-szintjüket, így később kirajzolódott, hogy akiknél magasabb értékeket mutatott ki a vizsgálat, sokkal nagyobb valószínűséggel kerültek az intenzív osztályra, szorultak lélegeztetésre vagy vesztették életüket. Az adatok szerint az összefüggés életkortól, nemtől és társbetegségektől függetlenül is fennállt. Azon páciensek esetében, akiknél súlyos - esetenként végzetes - légzési elégtelenség alakult ki, hozzávetőleg tízszer magasabb értékeket mértek. Emelkedett mitokondriális-DNS-szint esetén átlagosan hatszor magasabb volt a kockázat, hogy az adott beteg lélegeztetőgépre kerül, háromszor magasabb volt az intenzív ellátás szükségességének veszélye, míg az elhalálozásé közel kétszer.

A teszt összességében legalább olyan hatékonyan vagy még hatékonyabban is képes volt előrejelezni a betegség kórlefolyását, mint azok a gyulladásos markerek, amelyeket jelenleg figyelnek kórházba kerülő betegeknél COVID-19 esetén. A kutatók szerint a vizsgálat gyorsan és könnyen lefolytatható a legtöbb kórházban, mivel ugyanazt a berendezést igényli csupán, mint amelyre egy hagyományos PCR-teszt esetén is szükség van a koronavírus-fertőzés kimutatásához. A Washingtoni Egyetemen kifejlesztett eljárás ráadásul lehetővé teszi, hogy közvetlenül a vérből mutassák ki a mitokondriális DNS szintjét, így a technika kevesebb mint egy óra alatt eredményt ad.

Nincs több injekció? Londoni kutatók elkezdték egy új generációs, orron át belélegezhető koronavírus elleni vakcina tesztelését. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra