Koronavírus: 73 halott egy nap alatt

Szerda éjfélig egy nap alatt 73 ember veszítette életét az új koronavírus okozta megbetegedés következtében, miközben három különböző készítménnyel értek el reménykeltő eredményeket a vírus elleni küzdelemben

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön arról számolt be, hogy a szerdai halálozások közül 70 történt Hupej tartományban, és csupán három a szárazföldi Kína egyéb részein. A járvány ezzel világszerte mindeddig összesen 565 halálos áldozatot követelt, Kína szárazföldi területén kívülről egy esetet Hongkongból, egyet pedig a Fülöp-szigetekről jelentettek. A szárazföldi Kínában ezzel 28 018-ra nőtt az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma, ennek jelenleg több mint 70 százalékát teszik ki a Hupejben kezelt páciensek, és több mint egyharmadát a tartomány székhelyén, Vuhanban azonosított betegek.

Meglepő módon gyógyítanák a koronavírust A koronavírus megfékezése érdekében Kína azt javasolja, hogy a nyugati gyógyszerekkel együtt a hagyományos kínai orvoslást is vessék be. A szakértők azonban kétkednek a például szarvasmarha epekövét és bölényszarvat is tartalmazó kínai gyógyszerek hatékonyságában. Kattintson a részletekért!

Több készítményt is tesztelnek a vírus ellen

A bizottság által közölt adatok szerint a fertőzöttek számához viszonyított halálozási arány már második napja mérséklődik a járvány kiindulási pontján: Vuhanban jelenleg 4,09 százalékon, Hupej egészében pedig 2,79 százalékon áll, miközben Kína szárazföldi részének egészét tekintve alig haladja meg a 2 százalékot. A jelenleg kezelés alatt álló fertőzöttek állapotát tekintve is eltérést mutatnak az adatok: míg Hupejben a páciensek 16,68 százalékának állapota súlyos, Kína többi részén ez az arány 9,9 százalék.

Karanténba érkező páciens lázát méri meg védőruhás egészségügyi dolgozó egy vuhani szállodában. Fotó: MTI/EPA/Costfoto/YFC
Karanténba érkező páciens lázát mérik meg egy vuhani szállodában. Fotó: MTI/EPA/Costfoto/YFC

Keddhez képest csökkenés volt megfigyelhető az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számában, ami január 28-a óta először fordult elő. Vuhanban eközben csütörtökön megkezdték a Remdesivir ebola elleni vírusölő szer klinikai tesztjének harmadik szakaszát, amivel a készítmény közelebb kerül ahhoz, hogy jóváhagyják az alkalmazását a vírus elleni kezelésben. A Gilead Sciences Inc. amerikai gyógyszergyár által kifejlesztett szert Vuhanban 761 páciensen tesztelik. Az Egyesült Államokban elsőként diagnosztizált fertőzöttet Remdesivirrel kezelték, és állapota javult - számoltak be a páciens orvosai a The New England Journal of Medicine című orvosi szaklapban a múlt héten.

A kelet-kínai Csöcsiang Egyetem szakértői pedig kedden értek el áttörést, amikor az előzetes laboratóriumi tesztek során az Abidol és Darunavir nevű készítményeket hatásosnak találták a vírus szaporodásának megakadályozásában. A kutatócsoportot vezető Li Lan-csüen az eredmény alapján javaslatot tett a Nemzeti Egészségügyi Bizottság felé, hogy a készítményeket alkalmazzák a fertőzöttek kezelésére. Csen Cuo-ping, a kutatócsoport egy másik tagja pedig arról számolt be, hogy a két készítményt Csöcsiang tartományban már el is kezdték alkalmazni az ottani betegeken - olvasható a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes oldalán. Az 57 millió lakosú kelet-kínai tartomány eddig a második legtöbb fertőzöttet jelentette Hupej után, azonban a 954 páciens közül már 81 meggyógyult, a betegség pedig eddig egyetlen halálesetet sem okozott ezen a területen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.