Koronavírus: ennyi vakcinát kap majd Magyarország

Ha igazolják, hogy a megrendelt oltóanyagok hatékonyak a koronavírus-fertőzés ellen, tehát alkalmasak a védekezésre, akkor 6,5 millió vakcinát fog kapni Magyarország - közölte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Európában mindenhol romlik a koronavírus-járvány okozta helyzet, és ez alól Magyarország sem kivétel. Ennek ellenére továbbra is azt látjuk, hogy az európai átlag alatt van a hazai halálozási arány - közölte a miniszter. Kiemelte ugyanakkor, hogy bármilyen odaadóan is végzik a munkájukat a kórházi dolgozók, és bármennyire is felkészítették az egészségügyet a helyzet kezelésére, a járványnak csak akkor lesz vége, ha lesz vakcina.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus vakcina, koronavírus védekezés
A járványnak csak akkor lesz vége, ha lesz vakcina. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Vannak még szabad ágyak

Elég nagy a káosz és a bizonytalanság az ingyenesen igényelhető, influenza elleni védőoltások körül - olvassa el a részleteket!

A miniszter elmondása szerint a koronavírus -fertőzöttek ellátására biztosított kórházi ágyak 47 százaléka még üres, műtéteket pedig nem kell elhalasztani kapacitáshiány miatt. Tehát továbbra is biztosított a magas színvonalú orvosi ellátás, mindenki megkapja a szükséges kezeléseket. Megemlítette továbbá, hogy most különösen fontos az influenza elleni védőoltás beadatása. Jelenleg 1,3 millió oltóanyag áll rendelkezésre, de utánpótlás is biztosítható. "Bizonyos mennyiséget akár már holnap is be tudnánk szerezni, és ha kell, gyártani is tudunk valamennyit" - ismertette a miniszter.

Nem lesz változás a szünet után

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy sok szülő arra készül, hogy őszi szünet után már digitális oktatásra kell majd átállni. Ilyen kormányzati terv azonban nincs - hangsúlyozta Gulyás Gergely. Úgy fogalmazott, az nem tudják előre megmondani, hogy milyen súlyos döntéseket kell még meghozni a járványhelyzetben, de a terv az, hogy hagyományos formában folytatódjon a tanítás. Az elmúlt hónapok pedig bizonyították, hogy még ilyen körülmények között - vagyis a koronavírus -járvány idején - is lehet működtetni az iskolákat - szögezte le. Emellett viszont arra kért mindenkit, hogy az idei télen ne menjünk síelni, hiszen az első európai járványgócok épp a síelőhelyeken alakultak ki, például Ausztriában.

Mit tegyünk, ha a gyereken a koronavírus tüneteit tapasztaljuk? A válaszokért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?