Koronavírus: engedélyezték az 5-11 évesek oltását

Hivatalos ajánlást adott ki az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottsága (CHMP) a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett COVID-19 elleni vakcina alkalmazásának kiterjesztésére az 5 és 11 éves korosztályra.

Frissítés: Csütörtökön kora délután közleményt adott ki az EMA, miszerint a CHMP a Comirnaty vakcina alkalmazhatóságának kiterjesztését javasolja az 5 és 11 év közötti gyermekekre. Az ügyben a bizottság javaslatát mérlegelve az Európai Bizottság hozza majd meg a végleges döntést.

Az EMA közleménye szerint az amerikai Pfizer gyógyszergyártó cég és a német BioNTech biotechnológiai vállalat által közösen vakcinát harmadakkora dózisban alkalmazzák a 12 éven aluliaknál, mint a felnőttek esetében. A gyerekeket ugyancsak két alkalommal oltják be a megfelelő védettség kialakítása érdekében. A klinikai vizsgálatok eredményei szerint a csökkentett dózisú oltóanyag hasonló immunválaszt vált ki az 5-11 évesek szervezetében, mint amit az idősebb korcsoportok esetében lehetett kimutatni magasabb dózis mellett. A védőoltás gyerekeknél 90,7 százalékos hatékonysággal képes megelőzni a tüneteket okozó COVID-19-megbetegedést.

Az oltás leggyakoribb mellékhatásai az 5 és 11 év közöttiek esetében is hasonlóak, mint a 12 év felettieknél. Ezek közé tartozik az oltás helyén kialakuló fájdalom, duzzanat és bőrpír, a fáradtság, fejfájás, valamint az izomfájdalmak és a hidegrázás. A mellékhatások többnyire enyhék vagy közepesen erősek, és néhány nap alatt maguktól rendeződnek. Mindezek tükrében a CHMP úgy ítélte meg, hogy a Comirnaty vakcina várható előnyei jelentősen meghaladják az esetleges kockázatait az 5-11 év közötti gyermekek számára beadva.

Korábban írtuk:

Rendkívüli ülést hívott össze csütörtökre az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottsága (CHMP). Az egyeztetésen a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett COVID-19 elleni vakcina alkalmazásának kiterjesztése lesz a téma az 5 és 11 éves kor közötti korosztályra.

Magyarországra eddig több mint 15,6 millió ember beoltásához elegendő vakcinaszállítmány érkezett, többségében a Pfizer-BioNTech-féle oltóanyagból.

Mint azt korábban megírtuk , az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) október végén hivatalos javaslatot adott ki a Comirnaty vakcina 5-11 éves gyermekeknél történő alkalmazásának engedélyezésére, ezzel megkezdődhetett az érintett korcsoport vakcinációja az Egyesült Államokban. November közepén hasonló döntést jelentett be az izraeli egészségügyi minisztérium is, míg Ausztráliában várhatóan a jövő év elején kezdik oltani a gyerekeket COVID-19 ellen. Az EMA október 18-án tette közzé , hogy elkezdte az oltóanyag kiterjesztése lehetőségének vizsgálatát. Maga a Pfizer még szeptemberben hozta nyilvánosságra vizsgálati eredményeit , amelyek alapján a vakcina gyermekeknek beadva is biztonságos és hatékony.

Az EMA még a mai napon döntést hozhat a Pfizer-vakcina 5-11 éveseknél történő alkalmazásának engedélyezéséről
Az EMA még a mai napon döntést hozhat a Pfizer-vakcina 5-11 éveseknél történő alkalmazásáról. Fotó: illusztráció, Getty Images

"Az már régóta nyilvánvaló, hogy a gyerekek oltása létfontosságú a koronavírus-járvány megállításához, különösen a delta variáns megjelenése óta, mely eddig nem látott sebességgel terjed a kisiskolások között" - írta meg a HVG . A lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva rámutat, Magyarországon 646 ezer 5 és 11 év közötti gyermek el, akik eddig nem kaphattak védőoltást a pandémiát okozó koronavírus ellen. Ennek oka, hogy a vakcinák fejlesztése során a klinikai kísérleteket először felnőttek bevonásával folytatják le, majd azt követően következhetnek csupán a fiatalabb korosztályok.

A 12-15 éves fiatalok oltását júniusban engedélyezte a kormányzat itthon, amelyhez ma a Pfizer-BioNTech- és a Moderna-féle oltóanyagot lehet használni. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a november 11-i Kormányinfón a témára kitérve elmondta, amennyiben az EMA pozitív döntést hoz az ügyben, itthon is engedélyezni fogják az 5-11 évesek oltását.

Dr. Emanuel Walter, a durhami Duke Egyetem orvosi karának gyermekgyógyász professzora, a Comirnaty vakcinával folyó egyesült államokbeli klinikai kísérletek egyik vezetője egy október végi sajtótájékoztatón kifejtette , a felnőttek számára javasolt oltóanyagdózis egyharmada már megfelelő immunválaszt generál a 12 éven aluliak szervezetében. "Többségében a mellékhatásként jelentkező panaszok elég enyhének bizonyultak, és egy-két napon belül maguktól rendeződtek" - mutatott rá a kísérleti tapasztalatok alapján a gyerekorvos. Mint elmondta, a kicsik az oltást követő napon belázasodhatnak, enyhe fájdalmat érezhetnek a vállukban, ahova az injekciót kapták, illetve rossz lehet az általános közérzetük. Mindebben azonban semmi váratlan nincs dr. Walter szerint, valamint a kellemetlen tüneteket könnyedén lehet ibuprofénnel csillapítani.

Csütörtök reggelig egyetlen nap alatt több mint 12 ezer fertőzést igazoltak az itthon elvégzett teszek, miközben 185 COVID-19-beteg vesztette életét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!