Koronavírus: újabb 185 beteg elhunyt itthon

Csütörtök reggelig újabb 12165 esetben igazoltak koronavírus-fertőzést a Magyarországon elvégzett tesztek. COVID-19-hez köthetően 185 beteg vesztette életét egy nap alatt.

Világszerte több mint 670 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt nap folyamán.

Az új koronavírus hazai felbukkanása óta ezzel immár 857 ezer fölé emelkedett az igazolt fertőzések száma, míg a hazai járvány halálos áldozatainak száma meghaladja a 33,7 ezret - olvasható a koronavirus.gov.hu kormányzati tájékoztató oldal legfrissebb, csütörtök reggeli jelentésében. A hivatalos becslések szerint 165,9 ezerre tehető az aktív fertőzöttek száma az országban. Kórházban 6858 fertőzött beteget kezelnek, közülük 680-an vannak lélegeztetőgépen.

Pfizer-vakcinával oltanak be egy nőt az egri Markhot Ferenc Kórház oltópontján november 24-én
Az oltási akcióhéten bárki kérhet időpontfoglalás nélkül is COVID-19 elleni védőoltást. Fotó: MTI/Komka Péter

A mostani hétre oltási akcióhetet hirdetett a kormányzat. A kezdeményezés első három napján 388 ezren éltek a lehetőséggel: 319 ezren vették fel így a harmadik, emlékeztető oltásukat, míg az eddig oltatlanok közül 48 ezren oltatták be magukat a vakcina első dózisával. Összességében az alapvető immunizációhoz szükséges két oltásadagot közel 5,82 millióan kapták már meg az országban, 2,15 millióan közülük a harmadik dózist is felvették.

Az oltási akcióhét keretében reggel 7 órától este 19 óráig a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is fogadják az oltakozókat mind az első, mind az elmaradt második, mind akár a megerősítő harmadik oltásra. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben oltják be. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot, elkerülheti a várakozást.

Tanulságos ábrán mutatja be az Európai Bizottság, mennyire fontos a vakcináció és a lakosság átoltottságának növelése a COVID-19 okozta halálesetek megelőzése érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, így az ország északi, északnyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!