Koronavírus: ebben hiába bíznak az oltatlanok

Még akkor is 25 százalék esély van arra, hogy a családtagok megfertőzik egymást az új típusú koronavírussal, ha az egy háztartásban élők minden tagja megkapta a védőoltást. Ha pedig oltatlan is él a beoltott személyekkel, akkor már 38 százalék eséllyel fertőzik meg egymást. Nem érdemes tehát abban bízni, hogy az adott környezet magas átoltottsága az oltatlanokat is megvédi a megfertőződéstől.

Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet - vélekedett Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja.

Akik két adag koronavírus-védőoltás beadatása után is megfertőződik, az - még tünetmentesen is - ugyanúgy továbbadhatja környezetében a kórt, mint az, aki egyetlen dózist sem kapott a vakcinából. Brit háztartások megfigyelése után a kutatók azt állapították meg, hogy 5-ből 2 esetben fertőzik meg a velük egy háztartásban élőket az oltott betegek, ha oltatlan is van a családban. Ha pedig az adott háztartás összes lakója oltott, akkor csak 4-ből 1 esetben fertőzik meg egymást - számolt be az eredményekről a BBC. A cikk szerint a tanulmány megállapításai arra hívják fel a figyelmet, hogy a lehető legerősebb védelemhez mindenkinek be kell oltatnia magát, és egy oltatlannak sem szabad abban bíznia, hogy a környezete oltottsága majd megóvja őt a súlyos, potenciálisan halálos megbetegedéstől.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Nem érdemes abban bízni, hogy az adott környezet magas átoltottsága az oltatlanokat is megvédi a megfertőződéstől. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Az oltás sem előz meg mindent

A megfertőződések jelentős része még mindig otthon, az egy háztartásban élők között történik, annak ellenére is, hogy már egyre többen kapják meg a COVID-19 elleni védőoltást. Az említett kutatáshoz 2020 szeptembere és 2021 szeptembere között 440 angliai háztartás PCR-tesztjeit monitorozták, és azt látták, hogy bár a két oltási dózissal immunizáltak között alacsonyabb a delta variánssal történő megfertőződés kockázata, valamennyi esély ugyanúgy fennáll, mint az oltatlanok esetében. Az, hogy az adott személy mennyire fertőző, nem függ attól, hogy kapott-e korábban oltást, vagy sem, csupán az oltottak rövidebb ideig ürítik a vírust.

Az Imperial College London szakembere, Ajit Lalvani - aki egyben a tanulmány társszerzője is - felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi-téli időszakban különösen fontos, hogy mindenki beoltassa magát a koronavírus ellen, aki eddig még nem tette. A hideg beköszöntével ugyanis sokkal több időt töltenek az emberek zárt térben, akár nagyobb társaságokban is.

A másik kutató-szerző, Anika Singanayagam pedig rámutatott, hogy még a beoltott személyeknek is nagyon fontos, hogy továbbra is betartsák az olyan megelőző intézkedéseket, mint a maszkviselés, a távolságtartás és a tesztek elvégeztetése. Így ugyanis nagyobb esély lenne a járvány megfékezésére.

A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére-huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, illetve a súlyos lefolyású COVID-19-megbetegedés valószínűségét - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!