Koronavírus: csak a gyanúsakat vizsgálják

Ha valakinek nincsenek tünetei, legfeljebb akkor szűrik mikrobiológiai vizsgálattal, ha bizonyítottan koronavírusos beteggel került kapcsolatba.

Mikrobiológiai vizsgálatot kizárólag a koronavírus-fertőzésre gyanús , meghatározott tüneteket produkáló betegeknél lehet és kell végezni - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

koronavírus, Szingapúr, Getty Images
Elvétve látni maszk nélküli ember Szingapúrban is. Fotó: Getty Images / Seong Joon Cho

A közleményben azt írták: a sajtóhírekben megjelent, Kínából hazatért embernél a fertőzés gyanújának kritériumai nem igazolódtak, ezért laboratóriumi vizsgálatra nem volt szükség. Hangsúlyozták, hogy egészséges, más betegség tüneteit mutató embert kizárólag járványügyi indokok alapján, bizonyítottan koronavírussal fertőzöttel való szoros kontaktus esetén kell szűrni.

Már ennyien meghaltak koronavírus-fertőzésben! A részletekért kattintson .

Akkor gyanús, ha ezek a tünetei

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend szerint a koronavírus-fertőzés szempontjából akkor számít gyanúsnak egy eset, ha a súlyos, akut légúti fertőzésben - láz , köhögés, fulladás - szenvedő, kórházi ellátást igénylő beteg a tünetek kezdetét megelőző 14 napban Kínában járt és klinikai állapotára nincs más egyértelmű magyarázat. Gyanúsnak tekintik az akut légúti fertőzés esetén azt a beteget is, aki a tünetek kezdetét megelőző 14 napon belül Kína Hupej tartományában járt vagy szoros kapcsolatban volt koronavírus-fertőzöttekkel, esetleg olyan kórházban járt, ahol a vírussal fertőzötteket kezelnek - tették hozzá.

A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben az ellátásra jelentkezők kivizsgálása az eljárásrend betartásával történik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!