Koronavírus: beszélgetéssel is terjedhet

Az új típusú koronavírus cseppfertőzéssel, vagyis az orrból és szájból származó apró cseppeken keresztül terjed emberről emberre. Ez azt jelenti, hogy köhögés, tüsszentés útján egyértelműen megfertőződhetünk, vagy megfertőzhetünk másokat, sőt: a beszélgetés is veszélyes lehet.

Bár a köhögésről és a tüsszentésről mindenki tudja, hogy a kórokozók terjedése szempontjából nagy rizikót hordoz magában, a beszélgetés valamilyen oknál fogva nem riasztja meg annyira az embereket. Pedig mint kiderült, ilyenkor sem vagyunk teljes biztonságban.

Így teszi tönkre az agyat a koronavírus Az orvosok már nemcsak a koronavírusos betegek életéért küzdenek, de arra is próbálnak odafigyelni, hogy eközben megóvják agyuk épségét. Részletek itt .

Egy, a New England Journal of Medicine című szaklapban május 21-én megjelent tanulmányban az olvasható, hogy beszéd során eltérő méretű cseppek képződnek. A kutatók szerint vizsgálatuk alatt egyértelművé vált, hogy a nagyobbak kevésbé jelentenek rizikót, hiszen gyorsan a földre esnek, a kisebbek viszont kiszáradhatnak és a levegőben maradhatnak, következésképp úgy viselkedhetnek, mint egy aeroszolrészecske. Bár a kutatás arra nem tért ki, hogy a szájból kirepülő cseppek milyen távolságra tudnak eljutni, az biztossá vált, hogy beszélgetés során igenis számolni kell a jelenlétükkel. Dr. Matthew Meselson molekuláris biológus úgy vélekedik: az eredmények igazolják a maszkviselés, a távolságtartás és a rendszeres szellőztetés szükségességét, létjogosultságát.

Ha nincs rajtunk maszk legyünk óvatosak beszélgetés közben.
Ha nincs rajtunk maszk, legyünk óvatosak beszélgetés közben. Fotó: Getty Images

A hangerő is számít

Ahogy egyébként arra egy, az amerikai járványügyi központ (CDC) által korábban készített jelentés rávilágított, az sem mindegy, milyen hangerővel beszélünk. Az aeroszolterjedés ugyanis korrelál a hangerővel, tehát minél hangosabban fogalmazzuk meg mondanivalónkat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a szánkból érkező cseppek elérik a beszélgetőpartnereinket. A CDC felhívta a figyelmet az úgynevezett szupertejesztőkre is: véleményük szerint vannak olyan emberek, akik beszéd közben több aeroszolrészecskét bocsátanak ki az átlagnál, ezáltal fertőzésveszélyesebbek.

A Cleveland Clinic fertőzőbetegség-specialistája, dr. Kristin Englund ugyanezen az állásponton van. Mint mondta, a szuperterjesztőkkel való találkozásnak mindig nagy a rizikója, függetlenül attól, hol, mikor, milyen körülmények között futunk össze velük. "Az emberek átlagosan 1-50 koronavírus-részecskét továbbítanak másodpercenként, a szuperterjesztők azonban a felső határhoz közelítenek. Azt, hogy ennek mi az oka, egyelőre nem tudjuk" - magyarázta a szakember.

Hogyan védhetjük meg magunkat?

Egyszerűen: továbbra is kiemelten figyeljünk oda a megfelelő szociális távolság megtartására, a rendszeres szellőztetésre (főleg, ha huzamosabb ideig vagyunk zárt térben másokkal), illetve a maszkviselésre. Utóbbi, mint azt a fentebb említett vizsgálatok eredményeiből is láthatjuk, különösen fontos, így ne szégyelljük, ha például egy baráti, családi találkozóra is orrunkat, szánkat eltakarva érkezünk. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: ha komolyan vesszük a szabályokat, azzal nemcsak magunkat, de másokat is megvédünk.

A kopasz férfiakra nagyobb veszélyt jelenthet a koronavírus - a részleteket az nlc.hu cikkében olvashatja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!