Koronavírus: az oltatlanok nem kapnak kollégiumi helyet

Több felsőoktatási intézményben is bevezették azt az alapszabályt, amely szerint csak a koronavírus ellen beoltott hallgatóknak biztosítanak férőhelyet a kollégiumokban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatcsomagjában az áll, hogy a kollégiumokat és diákotthonokat csak egészséges, tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző, és lehetőség szerint a koronavírus elleni védettségüket igazoló hallgatók vegyék igénybe. Ez viszont csak egy ajánlás, a végső döntést tehát az intézmények saját hatáskörben hozhatják meg. Ezt pedig - az Eduline beszámolója szerint - több helyen meg is tették, így az oltatlan egyetemisták kiszorulnak a kollégiumokból.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Az oltatlan egyetemisták kiszorulnak a kollégiumokból. Fotó: Getty Images

Ha nincs védettség, nincs szoba

Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke még a tanév kezdete előtt jelezte , hogy valószínűleg lesz példa arra, hogy bizonyos egyetemek kollégiumaiba csak oltási igazolvánnyal rendelkezőket engednek be, és az is előfordulhat, hogy bár az oltás hiánya nem lesz kizáró ok, de pluszpontot jelent majd a jelentkezésnél, ha valaki már megkapta az összes szükséges dózist. (A konkrét korlátozásokról minden egyetem egyénileg dönthet, ezért lehetnek eltérő gyakorlatok.)

A naponta emelkedő esetszámok és a delta koronavírus-variáns erős fertőzőképessége miatt súlyos hibának tartja egy hazai szakértő, hogy nem tették ismét kötelezővé a maszkviselést, legalább a tömegrendezvényeken. Az immunológus szerint a védettségi igazolványhoz kötött korlátozások is újra indokoltak lennének.

A Semmelweis Egyetem hallgatói önkormányzatának oldalán már korábban megjelent a tájékoztatás azzal kapcsolatban, hogy "a kollégiumi férőhelyet csak és kizárólag SARS-CoV-2 ellen beoltott hallgatók foglalhatják el". Az oltási igazolással nem rendelkező tanulók tehát nem költözhetnek be a kollégiumba. Ugyanezt a döntést hozta meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is, az Óbudai Egyetem kollégiumainak lakói számára azonban nem kötelező, de ajánlott a védőoltás felvétele. A külföldi hallgatókkal kapcsolatban pedig a leggyakoribb döntés úgy hangzik, hogy az országba lépést követően karanténba kell vonulniuk, vagy fel kell mutatniuk egy 5 napnál nem régebbi, negatív PCR-tesztet, 30 napon belül pedig be kell magukat oltatniuk.

Van, ahol a maszk is kötelező lesz

A felsőoktatási intézmények alapvetően hagyományos, "jelenléti" oktatásra készülnek, a nagyobb létszámú előadásokat azonban online tudják követni a hallgatók. A maszkviselés általában véve nem kötelező, egyes egyetemek azonban a negyedik hullám küszöbén sem engednek a szigorból. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem például a tantermekben, az ügyfélfogadási helyiségekben és a folyosókon is előírja az orrot és szájat eltakaró maszk használatát. Egyes helyeken pedig hibrid megoldást választottak: az "A" héten a hallgatók egyik fele a tantermekben, a másik fele pedig online hallgatja az órákat, a "B" héten pedig cserélnek.

A koronavírus-járvány negyedik hullámának őszre várható kirobbanása ellenére szeptember 1-jén normál munkarendben, tehát jelenléti oktatással indult a 2021/22-es tanév. A jelenlegi járványügyi szabályok is jóval lazábbak, mint amilyenek korábban voltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra