Koronavírus: az iskolákban is egyre több a gond

Magyarországon is egyre több iskolában kell intézkedéseket hozni a koronavírus terjedése miatt. Az érintett intézmények számát 270-re saccolják, pontos adatokat azonban nehéz úgy mondani, hogy tesztelés és kontaktkutatás továbbra sincs.

Folyamatosan emelkedik azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol intézkedni kellett a koronavírusos megbetegedések miatt - írja a Népszava . A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatást, amely szerint jelenleg az iskolák két százalékát - jellemzően egy-egy osztályt - érinti tanügyi intézkedés, néhány hete ez a szám egy százalék körüli volt.

Koronavírus: innen tudható, hol nagy a fertőzés kockázata Mivel a pandémia miatti karantén feloldása után egyre több munkavállaló és diák tér vissza az irodákba és iskolákba, brit kutatók új modellt dolgoztak ki a levegőben terjedő koronavírus-fertőzés kockázatának előrejelzésére az ilyen környezetben.

Több iskolában ismét kötelező a maszkviselés

A tájékoztató alapján a lap úgy kalkulál, hogy nagyjából 270 körüli azoknak az iskolai helyszíneknek a száma, ahol koronavírusos megbetegedéseket igazoltak. A pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint ugyanakkor a hivatalos adatok nem minden esetben fedik a valóságot, hiszen érdemi kontaktkutatás, kötelező tesztelés továbbra sincs.

Emellett a szeptemberi tanévtől már központilag meghatározott járványügyi szabályok sincsenek, vagyis nem kell testhőmérsékletet mérni, vagy maszkot viselni az oktatási intézményekben. Ezekről az iskolák dönthetnek saját hatáskörben is, az Eduline korábbi cikke írt is róla, hogy már több iskolában ismét maszkot kell viselni a diákoknak a tantermekben.

A szaktárca szerint a jelenlegi tanévben arra még nem volt példa, hogy egész iskolára kellett volna ilyen intézkedést elrendelni. "A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően nincsenek tömeges megbetegedések, az oktatás főszabály szerint jelenléti oktatásban működik, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. A 12 év feletti diákok több mint fele védett a vírussal szemben és arányuk folyamatosan nő" - írta válaszában az Emmi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!