Koronavírus: a gyerekek ezért lehetnek kevésbé fogékonyak

Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy bizonyos náthavírusok növelhetik az ellenálló-képességünket az új típusú koronavírussal szemben - ismertette egy hazai virológus. Egy másik szakértő azonban arra figyelmeztetett, hogy egyre többen kerülnek kórházba COVID-19 miatt, többnyire oltatlan személyek.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központjában folyamatosan emelkedik a beérkező koronavírusos betegek száma. A tapasztalatok alapján Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke az ATV Híradójának adott interjújában kijelentette, hogy a súlyos esetek között egyértelműen sokkal nagyobb arányban vannak az oltatlanok. "A felvételre kerülők jelentős része oltatlan, és az oltatlanoknál a tünetek jóval súlyosabban kerülnek előtérbe" - ismertette.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A gyerekek szervezetét megedzették a náthavírusok?Fotó: Getty Images

A náthavírusok meglepő hatása

A riportban az is elhangzott, hogy az egyetem kutatói már a járvány kirobbanásakor vizsgálni kezdték, hogyan reagál az új típusú koronavírus más kórokozókra. Úgy tűnik, az úgynevezett T-sejtes védelem valóban működik. Az egyetem virológus professzora, Jakab Ferenc szerint a gyermekek körében azért lehet ritkább az új koronavírus okozta fertőzés, mert ők sokkal gyakrabban találkoznak olyan koronavírusokkal, amelyek náthát okoznak

Rájöttek, miért nem fertőz meg mindenkit a koronavírus.

"Valamilyen keresztimmunitás, egyfajta keresztvédettség alakulhat ki az új koronavírus tekintetében is. A T- sejtes immunválasz tulajdonképpen erről szól: nem csak egy antitestes, hanem egy sejtes védelmet is kifejt a fertőzés" - magyarázta a szakértő.

Az egyetemen is kötelező lehet az oltás

Elhangzott továbbá, hogy az intézmény operatív stábja azt javasolta az egyetem vezetőségének, hogy vezessék be a kötelező védőoltást. Erről Betlehem József, az egyetem rektorhelyettese beszélt. Mint kiderült, amennyiben az egyetem vezetése elfogadja a fenti javaslatot, már a jövő héttől életbe léphet az előírás, amely a COVID-19 elleni védőoltás beadatására kötelezi a dolgozókat.

Ha a gyerekek koronavírus elleni védelme a kérdés, akkor a hazai szakértők szerint egyértelműen a védőoltás beadatása az egyetlen jó válasz. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke például azt üzente a még kételkedő, "kiváró" szülőknek, hogy a vírus nem vár - akkor sem, ha egy gyerekről van szó.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.