Koronavírus: 70 tonna orvosi eszköz érkezett

Tegnap hajnalban landolt az első olyan gép, amely egészségügyi védőfelszereléseket hozott az ázsiai országból, ma pedig egy újabb, még nagyobb szállítmány követte.

Ahogy a koronavírus-járvány Magyarországon is egyre jobban terjed, úgy van egyre nagyobb szükség megfelelő védőfelszerelésre és koronavírus-tesztekre. Éppen ezért jó hír, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint ma, a hajnali órákban megérkezett egy második gép, amely orvosi eszközöket szállított. A beszerzést - ahogy első alkalommal is - a minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem bonyolította le.

Ilyen egy nap a sürgősségin Egy, a sürgősségi osztályon is dolgozó mentős elmeséli, milyen védőfelszerelésben - teljes testet védő overallban, szemüvegben, maszkban és arcot védő plexiüvegben - ledolgozni 12 órát a koronavírus-járvány idején. Ha kíváncsi rá, ide kattintva olvashatja el beszámolóját.

A Suparna légitársaság charterjárata háromnapos előkészítés után kínai idő szerint hétfő délután szállt fel. A fogadáskor pedig Orbán Viktor miniszterelnök mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Merkely Béla, az egyetem rektora és Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete is jelen volt.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Suparna Airlines Kínából érkezett repülőgépének fedélzetén a Liszt Ferenc-repülőtéren
Orbán Viktor és Palkovics László a Suparna Airlines Kínából érkezett repülőgépének fedélzetén. Fotó: MTI

A miniszterelnök Facebook-oldalán is beszámolt az eseményről: "Tizenharmadik nap. Befutott a keleti portyázók újabb szállítmánya. Több mint 3 millió maszk , 100 ezer teszt, 86 lélegeztetőgép Kínából" - írta. A létfontosságú termékeket hazai egészségügyi intézmények használhatják fel az orvosok, ápolók védelmére, továbbá az ellátásra szoruló betegek kezelésére.

A közeljövőben újabb, orvosi eszközöket és védőfelszereléseket tartalmazó szállítmány érkezik majd Kínából Magyarországra.

Ingyen menyasszonyi ruhákat ajánlott fel a spanyol Pronovias luxusmárka minden olyan esküvőjére készülő egészségügyi dolgozónak, aki a koronavírus-járvány ellen küzd. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!