Koronavírus: 25 új fertőzött itthon

Az elmúlt 24 órában 25 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, illetve a COVID-19-hez kapcsolódóan elhunyt 2 beteg.

A beoltottak száma 5,57 millió fő, 4458-cal több, mint legutóbb. Közülük 5,3 millióan már a második oltást is megkapták. Az elmúlt 24 órában 25 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808889 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Tegnap ketten hunytak el, így a COVID-19-hez köthetően elhunytak száma 30019 fő - írja a koronavirus.gov.hu .

A delta variáns miatt a járványhelyzet súlyosbodásától tartanak. Fotó: Getty Images
A delta variáns miatt a járványhelyzet súlyosbodásától tartanak. Fotó: Getty Images

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 743449 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 35421 főre csökkent. Jelenleg 77 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban erősen terjed, ezért kérik, hogy aki még nem oltatta be magát , az tegye meg. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Lehet kérni harmadik oltást

Európában elsőként lehetővé válik a harmadik oltás mindenkinek augusztus 1-jétől. Az átoltottság növelése érdekében a még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás. Az érvényes regisztrációval rendelkezők interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra az eeszt.gov.hu honlapon. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer- és Sinopharm-vakcina, illetve korlátozott mennyiségben még Szputnyik is foglalható. Egyes oltópontokon Janssen- és Moderna-féle oltás is elérhető.

Koronavírus és gyerekek Ezért lehet veszélyes a COVID-19 a fiatalok szervezetére - olvassa el a cikket ide kattintva !

Magyarország megnyitotta az oltás lehetőségét a hazánkkal közös határok mentén élők számára is, ezzel tovább növeli hazánk járvány elleni védettségét. A Kárpátalján élők bizonyos határátkelőknél kihelyezett oltópontokon vehetik fel az oltást. A többi szomszédos országból (Romániából, Horvátországból, Szlovéniából, Szlovákiából, Ausztriából) érkezők az e célra kijelölt kórházak oltópontjain vehetik fel az oltást. A Magyarországon oltakozni szándékozók mindenképpen hozzák magukkal az útlevelüket, személyi irataikat és a lakcímüket igazoló közokiratot.

Itt még kötelező a maszkviselés

A koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lépett életbe az 5,5 millió beoltott elérését követően. A kórházak, szakrendelők, háziorvosi rendelőkben továbbra is kötelező a maszkviselés.

Már az uniós oltási igazolás is elérhető az EU-n belüli utazásokhoz. Akik az Európai Unión belül utazást terveznek, digitálisan töltsék le vagy az EESZT Lakossági portáljára belépve nyomtassák ki az uniós COVID-igazolást. Az igazolás nem minősül úti okmánynak és nem kerül hivatalból kiállításra, sem megküldésre.

Lehet-e keverni a vakcinákat? A választ elolvashatja ide kattintva !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A napsütés mellett újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ismét nagy területen lehet számítani erősen felhős időszakokra. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül.A csúcsérték többnyire 12 és 15 fok között valószínű, de a naposabb északnyugati tájakon ennél kissé melegebb is lehet. Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!