Korlátozások a templomokban az influenza miatt

Az új influenza terjedésének kockázata miatt függesszék fel a bor körbeadásának gyakorlatát az Úrvacsora alatt - szólította fel püspökeit az Anglikán Egyház.

Influenza

Rowan Williams, Canterbury érseke és John Sentamu, York érseke körlevelet intézett az anglikán püspökökhöz, amelyben arra kérték őket, hogy a világjárvány visszaszorításáig tiltsák meg a hívőknek, hogy ugyanabból a kehelyből igyanak. Alternatívaként azt ajánlják a püspököknek, hogy mártsanak áldozati ostyát a borba, és azt adják oda híveiknek.

A keresztények a Szentáldozás illetve Úrvacsora alatt Jézus az emberiségért vállalt áldozatáról emlékeznek meg azzal, hogy a megszentelt kenyérből és borból fogyasztanak, amelyek Krisztus testét és vérét jelképezik.

"Azt javasoljuk, hogy a Szentáldozást kiszolgáltatók függesszék fel a kehely körbeadását az influenza világjárvány idején" - áll a körlevélben. "Azoknak, akik továbbra is két szín alatt kívánnak áldozni, azt javasoljuk, hogy az áldoztató mosson kezet megfelelő fertőtlenítő szerrel, és személyesen mártsa az összes ostyát a kehelybe, majd helyezze az áldozók kezébe. Az afrikai anglikán közösségekben mindenütt ezt a gyakorlatot követik."

A körlevelet megelőzően a brit egészségügyi minisztérium arra szólította fel a lakosságot, hogy kerüljék az élelmiszer- és italtároló edények közös használatát a járvány idején, amely már több tízezer fertőzést okozott Nagy-Britanniában. A szigetországban legalább 31 ember vesztette életét a vírusfertőzés következtében, bár a többségük valamilyen más alapbetegségben is szenvedett.

Nagy-Britannia egyik püspöke pedig azt javasolta egyházmegyéjének, hogy tiltsák meg a templomokban a szenteltvíz használatát, hogy ezzel is megpróbálják feltartóztatni az új influenza terjedését.

"A tartókban lévő víz könnyen a fertőzés forrásává válhat, és felgyorsíthatja a vírus terjedését" - nyilatkozta John Gladwin püspök.

A világ összes egyháza hasonló intézkedéseket vezet be a sertésinfluenza elleni harc érdekében. Portugáliában például a templomba járóknak azt javasolták, hogy áldozáskor ne a szájukba, hanem a tenyerükbe kérjék az ostyát.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?