Kiderült, a Pfizer vagy a Moderna a hatékonyabb

Mind a Pfizer-BioNTech, mind a Moderna új koronavírus elleni mRNS-oltása nagyon hatékony a COVID-19 következményei, például a kórházba kerülés és az elhalálozás megelőzésében - állapították meg amerikai kutatók, akik először hasonlították össze a két biotechnológiai cég oltásának hatékonyságát.

A vakcinák "összevetése" után a kutatók azt találták, hogy a Moderna oltása nagyobb szintű védettséget nyújt: például 21 százalékkal kisebb az igazolt fertőzés kockázata és 41 százalékkal a kórházba kerülés kockázata.

Omikron variáns : mennyi idő, mire jöhet az új vakcina?

Amerikai veteránok adatait elemezték

A vakcinák hatékonyságát öt COVID-19 -hez kötődő következmény alapján mérték, ezek a következők voltak: az igazolt fertőzés, a tünetekkel járó betegség, a kórházba kerülés, az intenzív osztályra kerülés és az elhalálozás.

Az amerikai veteránügyi minisztérium, a Harvard egyetem és a Brigham and Women Hospital szakembereiből álló kutatócsoport a New England of Journal of Medicine című tudományos folyóiratban tette közzé tanulmányát. A vizsgálat során 2021. január eleje és 2021. május közepe között a koronavírus elleni oltás első dózisát kapott amerikai veteránok adatait elemezték az alfa variánsra összpontosítva, amely akkor az uralkodó volt. Több mint 219 ezer Pfizer-vakcinával beoltottat hasonlítottak össze ugyanennyi Moderna-oltást kapott személlyel.

Kiderült, a Pfizer vagy a Moderna vakcinája a hatékonyabb.
Kiderült, a Pfizer vagy a Moderna vakcinája a hatékonyabb. Fotó: Getty Images

Így vizsgáztak a vakcinák

A 24 hetes követési időszakban az igazolt fertőzés aránya a Moderna-oltással oltottak esetében 4,52 volt ezer emberenként, a Pfizer-csoportban 5,75, ami 1,23 esettel több ezer emberenként. A kutatók a másik négy következmény esetében is kissé magasabb arányt mutattak ki a Pfizer-vakcinájával oltottak esetében. A tünetekkel járó megbetegedés 0,44 esettel, a kórházba kerülés 0,55 esettel, az intenzív osztályra kerülés 0,010 esettel, az elhalálozás 0,02 esettel volt több a Pfizer-csoport esetében a Modernánál, de ezek a különbségek nagyon kicsik - jegyezték meg a szakemberek.

A kutatás egy utólagos szakaszában bevonták a delta variánst is, mint uralkodó vírustörzset. Ekkor egy 12 hetes időszakban csupán az igazolt fertőzések arányát vizsgálták, ami a Pfizer esetében ezer emberre vetítve 6,54 esettel volt több a Modernához viszonyítva.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták a tanulmányukban, hogy mindkét mRNS-oltóanyagnak nagy a hatékonysága és biztonságossága, ezért mindkettőt ajánlják bárkinek.

Több lap is foglalkozott egy magyar "tüdővitaminnal", amit állítólag a kiskunhalasi járványkórházban is alkalmaztak COVID-19 betegeknél. Az említett járványkórház viszont május óta zárva van, de amikor épp működött, akkor sem adtak a betegeknek ebből a készítményből, amelynek gyógyhatását sem igazolta eddig senki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!