Kettős segítség

Szervezetünknek nemcsak energiát adó táplálékra van szüksége, hanem a csak milligrammokban mérhető, de annál fontosabb vitaminokra és ásványi anyagokra is. Ez utóbbiak egymás hatását erősíthetik, kiegészíthetik, ezért szerencsés a kombinálásuk.

Egy fontos mikroelem

Vannak olyan ásványi anyagok, amelyek ugyan szinte csak mikroszkopikus mennyiségben vannak jelen az emberi szervezetben, ám jelentőségük súlyarányuknál sokkal nagyobb. Hiányuk súlyos zavarokat képes okozni, ezért megfelelő bevitelükről kiegyensúlyozott táplálkozással, szükség esetén kiegészítő készítménnyel, pótlással gondoskodni kell.

Ilyen mikroelem a cink, amely mindössze 2-3 grammnyi mennyiségben van jelen az emberi testben, de Earl Mindell, a vitaminok neves amerikai szakértője szerint úgy működik a szervezetben, mint egy közlekedési rendőr: ellenőrzi és irányítja az anyagcsere-folyamatokat, az enzimrendszerek működését, fenntartja, biztosítja a sejtek épségét. Az inzulin alkotórészeként részt vesz a vércukorszint-szabályozásban, de ezenkívül még mintegy hetvenféle enzimben van jelen. Szerepe van a szénhidrát-, a fehérje-, a zsír- és a nukleinsav-anyagcserében, a növekedésben, a nemi fejlődésben és a szaporodásban, és hozzájárul a kóros, oxidatív folyamatok gátlásához is.

A szervezet védelmi rendszerében a cink elsősorban a specifikus immunválaszt segíti, amely a természetes immunválasszal ellentétben nem a szervezetbe bejutó összes baktérium és vírus ellen hat, hanem "célirányosan" ezek bizonyos csoportjai ellen. Ahhoz, hogy az immunrendszer speciális sejtjei már körülbelül 3-4 nap elteltével felismerjék és hatékonyan megsemmisítsék a kórokozókat, a szervezetnek rendszeres cinkbevitelre van szüksége.

Élelmiszereink közül cinket legnagyobb mennyiségben a húsok, a máj, a hüvelyesek és a tojás tartalmaznak, de ha ezekből nem fogyaszt valaki eleget, vagy bizonyos körülmények miatt nagyobb adagban van szüksége rá, a táplálékkal bevitt cink kiegészítésre szorulhat.

Párban hatékonyabb

Egy egészséges felnőttnek naponta 9-10 mg cink bevitelére van szüksége, de ez a mennyiség, hasonlóan a C-vitamin-szükséglethez, jelentősen megemelkedhet egyes élethelyzetekben. Várandósság, szoptatás, fokozott izzadással járó nehéz fizikai munka, stresszhelyzetek idején 13 mg-ra nő a szükséges cinkmennyiség. Különösen "pusztító hatású" a szervezet ásványianyag-háztartására, ezen belül a cinkbevitelre a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

Ha valaki ezeknek a szenvedélyeknek hódol, az átlagosnál nagyobb, 15 mg cink bevitelére van szüksége. Mivel ugyanezen körülmények növelik meg az átlagos C-vitamin-bevitelt is, az érintetteknek szerencsés egy olyan táplálék-kiegészítő, kombinált készítményt választaniuk, amely mindkét létfontosságú anyagot biztosítja. Ilyen a C-vitamint és cinket tartalmazó kapszula, amely speciális, réteges kialakításának köszönhetően nem egyszerre, hanem fokozatosan adagolja a benne lévő vitamint és ásványi anyagot. Így nem ürül ki idő előtt a vizelettel, hanem 8-12 órára elegendő adagot biztosít a szervezetnek a hatékony immunvédelmet segítve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!