Jelek, hogy elfertőződött a tetoválás

Egy tetoválás teljes gyógyulása akár 2-4 hetet is igénybe vehet, és érdemes több dologra is odafigyelni.

Amikor valakinek új tetoválása lesz - különösen, ha az első -, alig várja, hogy végre mutogathassa. Csakhogy a tetoválószalonban nem véletlenül mondják el, hogy hogyan kell a friss tetoválást ápolni és védeni. Ha nem figyelünk oda, és nem tartjuk be az utasításokat, azzal nem csak a tetoválás szépségét és épségét, de az egészségünket is károsíthatjuk. A MensHealth összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat a témában.

Így ápoljuk az érintett területet

Egy tetoválás teljes gyógyulása akár 2-4 hetet is igénybe vehet. Miután a szalonban lefedik a friss tetoválást egy steril fóliával, azt 6 órán át nem szabad eltávolítani, illetve mostanában már egyre több szalonban alkalmaznak egy olyan felragasztható fóliaréteget, amely a gyógyulás első 3 napjában csere nélkül fent maradhat. Ezután a tetováló által javasolt fertőtlenítő szappannal, tiszta vízzel kell naponta 3-4 alkalommal óvatosan átmosni a tetoválást, majd a szintén a tetováló által javasolt krémmel vékonyan bekenni. Néhány nap után a minta hámlani kezd, ami a gyógyulási folyamat része, és teljesen normális. A hámló bőrdarabokat sosem szabad letépkedni. Tilos az uszoda, a gyógyuló felület áztatása, a szolárium, az úszás, a napozás - hogy meddig, a tetováló azt is elmondja.

Egy tetoválás teljes gyógyulása akár 2-4 hetet is igénybe vehet. Fotó: Getty Images
Egy tetoválás teljes gyógyulása akár 2-4 hetet is igénybe vehet. Fotó: Getty Images

Ha belázasodunk, irány az ügyelet!

Ha mindezeket nem tartjuk be, a tetoválás elfertőződhet. Ennek az egyik legbiztosabb jele, ha genny kezd szivárogni belőle - ilyenkor érdemes orvoshoz fordulni, hogy hogyan és mivel kezeljük a bőrfelületet. Ha esetleg be is lázasodunk, mindenképpen menjünk be az ügyeletre. Szintén a gyulladás jele lehet, ha a tetoválás körüli bőr sötét rózsaszínné, illetve vörössé válik, felforrósodik - ilyenkor szintén érdemes orvosnak megmutatni, aki valószínűleg valamilyen antibiotikumot tartalmazó krémet vagy gyógyszert fog javasolni.

Tetoválás: mi és hová kerül a bőrbe? Ma már a hivatalos tetoválószalonokban profi művészek dolgoznak, akik szigorúan betartják a higiéniai szabályokat. De azért nem árt tisztában lennünk pár dologgal, ha tetoválást szeretnénk. Részletek!

Ha itt van, akár gombás fertőzés is kialakulhat

Ha a tetoválás a lábujjakra, lábfejre vagy bokára kerül, akkor előfordulhat Pseudomonas bakteriális fertőzés is, illetve a tetoválás gombás fertőzése. Ilyenkor a tetoválás, illetve a körülötte lévő bőr kivörösödik, megduzzad, és kellemetlen szagot áraszthat magából, illetve egyes esetekben fehér hámlás is jelentkezhet. Ha pedig valaki esetleg allergiás a tetováláshoz használt festékre, akkor keményebb kitüremkedések, csomócskák, úgynevezett granulómák jelentkezhetnek, illetve viszkető kiütés is kialakulhat. Ilyen esetekben is orvoshoz kell fordulni.

Gyakorlatilag minden olyan esetben, amikor a tetoválás, illetve az azt körülvevő bőrfelület indokolatlanul megduzzad, megváltozik a színe, extrém módon viszket, fura szaga lesz, kiütéseket látunk rajta, vagy tetoválás után belázasodunk, a legjobb, ha megmutatjuk orvosnak a tetoválást. Bár életveszélyes problémákat ritkán okoz egy elfertőződött tetoválás, az egészségünkre igenis negatívan hathat, és amellett, hogy kellemetlen, egy elfertőződött tetoválás egész biztosan nem fog szépen gyógyulni, és a minta nem lesz olyan, amilyennek szerettük volna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!