Így védhetjük meg gyerekeinket a koronavírustól

A CNN-nek egy sürgősségi orvos-professzor beszélt arról, mire kell odafigyelniük a szülőknek, hogy biztonságban tudják 12 éven aluli gyerekeiket. Ők ugyanis momentán egyik vakcinából sem kaphatnak.

Ugyan a felnőttek átoltottságával csökkennek a járványügyi számok a közösségekben, de a gyerekek még így is kockázatnak vannak kitéve - figyelmeztetett Dr. Leana Wen sürgősségi orvos-professzor. Elmondása szerint a gyermekkori fertőzések a koronavírus-fertőzések mintegy negyedét teszik ki az Egyesült Államokban.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint Amerikában a koronavírus-járvány kezdete óta csaknem 4 millió gyermeket diagnosztizáltak COVID-19-cel, és közülük több mint 18 ezret kórházba is szállítottak. Több mint 300 gyermek pedig életét vesztette a vírus miatt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Tanácsok szülőknek, hogy a legkisebbek is biztonságban legyenek.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mit tehetnek a szülők?

Ezért érdemes beoltatni a 12-15 éveseket Válaszok szülőket kínzó kérdésekre.

Ha a szülők be vannak oltva, csökken a megfertőződés esélye az egész családban, de teljesen nem zárható ki, hogy tünetmentes hordozóként továbbadjuk a vírust, akár a gyerekeknek - mutatott rá a szakember. Úgy véli, minél magasabb egy közösségben az átfertőzöttség, annál valószínűbb, hogy akkor is megfertőződünk, ha be vagyunk oltva. Wen ezért azt javasolja, cselekedjünk úgy, mint ő és a férje: viseljünk maszkot zárt térben, ha olyan emberekkel vagyunk együtt, akik még nem kaptak védőoltást, és kerüljük a még mindig kockázatosnak számító zsúfolt éttermeket és bárokat.

A maszk plusz védelmet jelent

A szakértő szerint napköziben és nyári táborban érdemes maszkot viselniük a gyerekeknek, ha nem a szabadban vannak. Nagy előny továbbá, ha minden felnőtt dolgozó be van oltva. A szülők munkahelyi maszkviselésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy ha valaki irodában dolgozik, ahol a többség már be van oltva, ott nem feltétlenül kell maszkot viselnie. Viszont ha a szülő olyan munkakörben dolgozik, ahol rendszeresen kapcsolatba kerül emberekkel, akik nem feltétlenül oltottak, akkor biztonságosabb eltakarni az orrot és a szájat. A vakcinák jól védenek az új típusú koronavírus ellen, de a maszk még mindig egy plusz védelmi réteget jelent - emelte ki.

Koronavírus: furcsa mellékhatásokat okozhat az oltás - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!