Így szerezheted be a szamárköhögés elleni vakcinát

Mivel Magyarországon is járványszerűen terjed a szamárköhögés, igencsak megnőtt az igény a védőoltásra. Mutatjuk, hogyan oltathatod be magadat.

A szamárköhögés elleni oltóanyagot a háziorvos, a várandósoknak pedig a nőgyógyász írja fel receptre, ezt követően tudjuk kiváltani a gyógyszertárban. A patikákban azonban jellemzően nincs raktáron az oltóanyag, ám ha megrendelik, akkor akár már aznap vagy másnap meg is érkezik a nagykereskedőtől – ismertette el az InfoRádióban Dánielisz Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Járványügyi és Infekciókontroll főosztályának vezetője.

kislány beoltja a játékmaciját
Mivel Magyarországon is járványszerűen terjed a szamárköhögés, igencsak megnőtt az igény a védőoltásra. Fotó: Getty Images

„A kicsik védelme a legfontosabb”

Az év 33. hetében 89 új szamárköhögés-gyanús esetet jegyeztek fel Magyarországon. Bár a laborvizsgálatok számos esetnél még folyamatban vannak, az már így is kijelenthető a szakértő szerint, hogy hétről hétre növekszik a hazai bejelentések száma.

A szamárköhögés főként az egy éven aluli babákat érinti. A legnagyobb veszélyben azonban a két hónapnál fiatalabb, még oltatlan újszülöttek vannak kitéve – náluk nagyon súlyos lefolyású lehet a megbetegedés, akár életveszélybe is kerülhetnek a kicsik. Az idősebb és oltott betegek általában már jóval enyhébb megbetegedéssel küzdenek, és az elhúzódó köhögésen kívül nem jellemző, hogy bármi komolyabb baj kialakul náluk.

Éppen emiatt a legfontosabb a kicsik védelme, amit a várandósok oltásával lehet biztosítani” – fogalmazott.

A szakértő arra is kitért, hogy a várandós nők harmadik trimeszterben történő beoltása mellett az is nagyon fontos, hogy a többi családtag is igényeljen ismétlő oltást, mielőtt látogatná vagy gondozná az oltatlan babát.

Szamárköhögés: ezért rendkívül veszélyes a babákra
A szamárköhögés elsősorban a még oltatlan vagy részlegesen oltott csecsemőkre jelent veszélyt, akiknél az akut légzéselégtelenség és az oxigénhiányos állapot súlyos szövődményeket, akár halált is okozhat – hívta fel a figyelmet egy magyar szakember, aki aki a járványszerűen terjedő betegség csecsemőkori tüneteiről és kockázatairól is beszélt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.