Húsevő baktérium támadott meg egy hongkongi nyugdíjast

Életéért küzd egy hongkongi nyugdíjas, aki halpucolás közben vágta meg ujját és fertőződött meg a halálos húsevő baktériummal.

A közelebbről meg nem nevezett 68 éves nőt intenzív osztályon ápolják, miután a szövetek elhalását okozó, akár 12 órán belül halálhoz vezető baktérium a bal kezén át bejutva elpusztította az asszony jobb lábát. A korábban is számos más betegséggel küzdő páciens augusztus 18-án sérült meg bal keze mutatóujján, miközben otthonában halat tisztított, közölte az egészségügyi minisztérium egészségvédelmi központja egy sajtóközleményben.

"Már másnap kialakult nála a láz és a bal kéz, illetve a jobb láb fájdalma, a nő még aznap a Tuen Mun Kórházba került" - olvasható a közleményben. "Felvétele után szeptikus sokk tünetei fejlődtek ki nála. Augusztus 20-án műtétileg távolították el az elhalt szöveteket.

Szuperbaktériumok Az asszony jelenleg is életveszélyes állapotban fekszik az intenzív osztályon."

A laboratóriumi vizsgálatok Vibrio vulnificus fertőzést igazoltak, ez a baktérium a véráramba kerülve a szövetek elhalásával járó úgynevezett nekrotizáló fasciitis betegséget okozza. A kórokozó képes a legkisebb sérülésen keresztül a szervezetbe jutni, ahol az izmokat és a kötőszövetet elpusztító méreganyagokat termel.

A betegség igen ritka, mindössze 0,4 eset jut 100 ezer emberre világszerte. Egyetlen ismert kezelési módja a gyorsan elkezdett antibiotikum-terápia.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!