Halálos fertőzést okoz a szupergomba

HáziPatika

Világszerte egyre súlyosbodó egészségügyi problémát jelentenek az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok, szakértők pedig egy újabb veszélyre figyelmeztetnek a témában. Egy szinte mindenütt elterjedt rezisztens gomba okozta fertőzés minden második betegnél végzetesnek bizonyul.

Tavaly májusban hasi műtétre vettek fel egy idős férfit a New York állami Mount Sinai kórházlánc brooklyni intézményébe. Egy vérvizsgálat ugyanakkor kimutatta, hogy a beteg egy rendkívül veszélyes fertőzéstől szenved, ezért azonnal elkülönítették őt az intenzív osztályon. A fertőzést egy gomba, a Candida auris váltotta ki. A férfi 90 napon belül elhunyt a kórházban, ellenben a gomba az egész helyiségben elterjedt. "Mindenhol pozitív eredményt hoztak a tesztek. Ott volt a falakon, az ágyon, az ajtón, a függönyökön, a telefonon, a mosdótálban, a sarkokban. Beette magát a matracba, az ágykeretbe, az ablakrésekbe, sőt, még a mennyezetről is kimutatták a jelenlétét. Mindenütt megjelent a szobában" - árulta el dr. Scott Lorin kórházigazgató.

A betegek fele nem éli túl a rezisztens C. auris okozta fertőzést
A betegek fele nem éli túl a rezisztens C. auris okozta fertőzést. Fotó: iStock

A termet végül speciális tisztítóeszközökkel kellett fertőtleníteni, mi több, helyenként csempéket kellett leszedni, illetve leverni a mennyezeti vakolatot, hogy megszabaduljanak a makacs gombától. A C. auris jelentős részben annak köszönheti szívósságát, hogy ellenáll a legfőbb gombaellenes gyógyszereknek, azaz szerves részét képezi a mai kor egyik legsúlyosabb globális egészségügyi problémájának: a rezisztens fertőzések terjedésének. A gomba elsősorban legyengült immunrendszerű emberekre veszélyes, és nagyjából az egész bolygón fellelhető. Az elmúlt öt év során felbukkant már egy venezuelai újszülött osztályon, egy spanyol kórházban, átmenetileg be kellett miatta zárni egy tekintélyes brit intézmény intenzív betegellátó osztályát, de megjelent már Indiában, Pakisztánban és Dél-Afrikában is. 

A rezisztens fertőzések veszélye

Melyek az emberiséget leginkább fenyegető egészségügyi veszélyek 2019-ben? Részletek itt.

Közegészségügyi szakértők már évtizedek óta hangoztatják, hogy óvakodni kell az antibiotikumok indokolatlan alkalmazásától, mivel ezáltal csökken a hatékonyságuk, s végeredményben képtelenné válunk olyan bakteriális fertőzések kezelésére, amelyek egykor halálos veszélyt jelentettek. Idővel pedig megjelentek a rezisztens gombák is, egy új és ijesztő dimenzióval bővítve a jelenséget, amely fokozatosan aláássa a modern orvoslás egyik legfontosabb alappillérét. Egyszerűbben mondva: akárcsak a baktériumok, a gombák is védelmet fejlesztettek ki az ellenük használt gyógyszerekkel szemben.

A rezisztens kórokozókat gyakran illetik a szuper jelzővel, habár ez egy meglehetősen leegyszerűsített nézetet tükröz, hiszen ezek a mikrobák sem ölnek meg feltétlenül mindenkit. Valójában inkább azokra nézve jelentenek végzetes kockázatot, akiknek még kifejletlen vagy legyengült az immunrendszerük, így az újszülöttekre és az idősekre. Szintén veszélyben vannak a dohányosok, a cukorbetegek, illetve azok, akik autoimmun megbetegedésük miatt a szervezet védekezőképességét csökkentő szteroidokat szednek.


Ezzel együtt szakértők szerint a probléma egyre inkább kiterjedhet az egészséges populációra is, mindaddig, amíg a tudomány nem talál új, hatékonyabb gyógyszereket ezekre a fertőzésekre, illetve nem sikerül radikálisan visszaszorítani az antimikrobiális készítmények szükségtelen használatát. Egy, a brit kormány által finanszírozott tanulmány kimutatta, hogy amennyiben a világ kormányai nem hoznak megfelelő rendelkezéseket a gyógyszerrezisztencia terjedésének lassítására, úgy a 2050-es évben világszerte mintegy 10 millió ember halálát fogják rezisztens fertőzések kiváltani. Csak az összehasonlítás kedvéért: ugyanezen becslés szerint az évszázad közepén évi 8 millió halálesetért lesznek felelősek rosszindulatú daganatos megbetegedések.

A betegek fele nem éli túl

A brooklyni kórházban elhunyt férfit megfertőző C. auris egyike annak a tucatnyi veszélyes kórokozónak, amelyek rezisztenssé váltak bizonyos gyógyszerekkel szemben. A kórházi véráram-fertőzések egyik leggyakoribb felelősének számító Candida gombák egyéb prominens törzsei nem fejlesztettek ki hasonlóan erős ellenálló képességet, a C. auris viszont az infekciók 90 százalékában legalább egy, 30 százalékában pedig kettő vagy több gombaellenes készítményre is rezisztens a CDC szerint. A C. aurisszal fertőzött betegek mintegy fele 90 napon belül életét veszíti.

A rezisztens Candida auris komoly egészségügyi fenyegetést jelent
A rezisztens Candida auris komoly egészségügyi fenyegetést jelent. Fotó: iStock

Az Egyesült Államokban napjainkig 587 fertőzést jelentettek. Az első ismert eset az országban egy 61 éves, az Egyesült Arab Emirátusokból származó nőé, aki 2013. május 6-án került kórházba New Yorkban légzési elégtelenséggel. Alig egy héttel azután, hogy a vizsgálatok kimutatták a szervezetében a gombásfertőzésjelenlétét, meghalt. A C. auris okozta megbetegedés tünetei, mint a láz, a fájdalmak és a kimerültség, látszólag talán átlagosak, egy fertőzött embernél viszont, különösen, ha már egyébként is leromlott az egészségi állapota, könnyen végzetessé válhatnak.

Forrás: nytimes.com

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt napos időnek örülhetünk, csapadékra nem kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag