Hantavírus: ez a fertőzés okozta Gene Hackman felesége halálát

Egy ritka vírusfertőzés váltott ki végzetes légzőszervi panaszokat Betsy Arakawa zongoraművésznél, akit férjével, az Oscar-díjas Gene Hackmannel együtt holtan találtak a pár Santa Fe-i otthonában.

Mint azt megírtuk, az elhunyt házaspárra február végén talált rá a rendőrség, a hatóságok pedig már akkor bejelentették, hogy a halálesetek kapcsán semmilyen jel nem utal idegenkezűségre. A múlt hét végén aztán nyilvánossá vált az orvosszakértői vizsgálat eredménye is. Ennek alapján a nő hantavírusos tüdőbetegségben hunyt el, az előrehaladott Alzheimer-kórral küzdő Gene Hackman halálát pedig szívbetegsége okozta nagyjából egy héttel később. De mi is az a hantavírus, és miért vezethet életveszélyes megbetegedéshez?

Betsy Arakawa és Gene Hackman
Betsy Arakawa és Gene Hackman 2003-ban. A házaspár az elmúlt két évtizedben visszavonultan élt. Fotó: Getty Images

A hantavírus-fertőzés szövődményei

A BBC cikke szerint a kórokozó különböző törzseit rágcsálók terjesztik. Az állatok vizeletéből, ürülékéből, akár nyálából olyan apró részecskék kerülhetnek a levegőbe, amelyeket belélegezve aztán a vírus az emberi szervezetet is megtámadhatja. Ezenkívül ritkán harapás, karmolás útján is átjuthat a fertőzés az emberre. Észak-Amerikában az amerikaiegerek (peromyscus) a hantavírusok leggyakoribb hordozói.

A fertőzés kétféle súlyos megbetegedést is kiválthat. Ezek egyike a hantavírusos pulmonális szindróma, amely a tüdőt érinti, illetve ez az, amely Betsy Arakawa halálához vezetett. Kezdeti tünetei közé tartozik a fáradtság, láz és izomfájdalmak, amelyeket aztán fejfájás, szédülés, hidegrázás és gyomorpanaszok követnek. Ha már légzőszervi panaszok is jelentkeznek, a halálozási arány közel 40 százalékos. A másik szövődmény a vesekárosodással járó vérzéses láz, amely szintén sok esetben válhat végzetessé.

A vese érintettségével járó fertőzések világszerte mintegy 150 ezer embernél fordulnak elő évről évre, és az esetek több mint felét Kínában regisztrálják. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai szerint tavaly összesen 10 esetben alakult ki hantavírusos veseszindróma Magyarországon, bár érdemes hozzátenni, hogy a vírus Európában terjedő törzse, az úgynevezett Puumala-vírus általában enyhébb megbetegedést okoz csupán. Az Egyesült Államokban 1993 és 2022 között összesen 864 hantavírus-fertőzést jegyeztek fel, többnyire olyan nyugati államok vidéki területein, mint Kalifornia, Washington, Arizona, Új-Mexikó és Colorado.

A fertőzéssel szemben nincs specifikus kezelési módszer. A terápia jellemzően a tünetek enyhítésére irányul, illetve súlyos panaszok esetén kórházi intenzív ellátásra van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!