Fotók: oltják a kiskorúakat a COVID-19 ellen

A kormány döntése értelmében újabb korosztály koronavírus elleni immunizálása indulhatott el Magyarországon. A 12-15 évesek közül több mint 200-an már meg is kapták az első vakcinadózist.

Ahogy mi is beszámoltunk róla , múlt hét csütörtöktől már a 12-15 éveseket is lehet regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra az erre a célra létrehozott oldalon . A regisztrációt a szülő jogosult elvégezni. A folyamat során meg kell adni a gyermek nevét, életkorát, tajszámát és lakcímét, valamint a szülő elérhetőségeit is.

Kétszázan már meg is kapták

Merkely Béla szerint nem az antitestszinten múlik a védettség - kattintson!

A szerdai adatok szerint eddig már mintegy 32 ezer gyermeket regisztráltak az új típusú koronavírus elleni védőoltásra ebből a korosztályból, és közülük több mint kétszázan már meg is kapták az első adagot. Kedden például a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján is várták oltásra a kiskamaszokat. A vakcinázás folyamatába az alábbi fotók segítségével pillanthatunk be. Mónus Márton képeiből válogattunk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus oltás, koronavírus fiatalok, koronavírus Pfizer
Ez a kiskorú lány már megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját. Fotó: MTI/Mónus Márton

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus oltás, koronavírus fiatalok, koronavírus Pfizer
A gyermekgyógyászati klinikán kialakított oltóponton Pászthy Bea egyetemi docens oltotta be az érkező kiskamaszokat. Fotó: MTI/Mónus Márton

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus oltás, koronavírus fiatalok, koronavírus Pfizer
Minden 18 év alatti a Pfizer vakcináját kapja. Fotó: MTI/Mónus Márton

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus oltás, koronavírus fiatalok, koronavírus Pfizer
A kiskorúakat a szülők is elkísérték az oltásra. Fotó: MTI/Mónus Márton

További részletek

A COVID-19 elleni immunizálás önkéntes, kiskorúak esetében pedig a szülő jogosult dönteni erről. A vakcina beadásához a szülő írásos beleegyezésére is szükség lesz, ezért azt kérik, hogy a szülő vigye majd magával gyermeke oltására az aláírt hozzájárulási nyilatkozatot. Kérdés esetén érdemes lehet kikérni a háziorvos, a házi gyermekorvos vagy a gyermeket kezelő orvos véleményét is.

A 18 év alattiak egyébként jelenleg csak a Pfizer-féle koronavírus -vakcinával olthatóak. Ezek az oltóanyagok folyamatosan foglalhatóak a működő kórházi oltópontokon. Fontos azonban kiemelni, hogy a 12 év alattiakat továbbra sem lehet oltani, ezért az ő regisztrációjukat nem fogadják el.

Négyszer is rossz védettségi igazolványt kapott egy magyar nő - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!