Fotók: folyamatos a pedagógusok oltása

Továbbra is soron kívül immunizálják a pedagógusokat országszerte. Az oltási kampány vasárnapig tartó második körében mintegy 100 ezer tanár és nevelő kaphatja meg a koronavírus elleni védőoltást.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, pedagógusok kampányoltásának a húsvét előtt lebonyolított első körén a behívott pedagógusok mintegy 85 százaléka meg is jelent. Nagyjából 34 ezren pedig - életkoruk vagy krónikus betegségük miatt - már korábban megkapták a koronavírus -vakcinát.

Véget ért az iskolák fertőtlenítése - nézze meg a képeket!

Az oltási kampány csütörtöktől vasárnapig tartó második körében újabb 100 ezer tanárt és nevelőt olthatnak be a COVID-19 ellen. Az érintettek - köztük azok, akik az első időpontra mégsem mentek el - már kedden megkapták SMS-ben a behívót, amely tartalmazta az oltás idejét és helyét. A pedagógusok immunizálásának folyamatát az alábbi fotó-sorozat mutatja be. Mészáros János, Bús Csaba, Mónus Márton, Vasvári Tamás, Bruzák Noémi, Varga György, Komka Péter és Czeglédi Zsolt képeiből válogattunk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Polónyi Miklósné ápolónő a Comirnaty-vakcinát készíti elő a pedagógusok oltásához a szolnoki Hetényi Géza Kórházban kialakított oltóponton. Fotó: MTI/Mészáros János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház oltópontján Gaszner András háziorvos oltotta be a pedagógusok egy részét. Fotó: MTI/Bús Csaba

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A fővárosi Szent János Kórház Kútvölgyi tömbjében kialakított oltóponton is várják a regisztrált pedagógusokat. Fotó: MTI/Mónus Márton

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Ezt a pedagógust a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban oltották be, Székesfehérváron. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Ez az óvodapedagógus pedig a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház oltópontján kapta meg a Comirnaty-vakcinát. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A Kanizsai Dorottya Kórházban is több tanár és nevelő megkapta már a Pfizer-vakcinát. Fotó: MTI/Varga György

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján Vas Istvánné szakápoló immunizálta a csütörtökre előjegyzett pedagógusok egy részét. Fotó: MTI/Komka Péter

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campus Belgyógyászati Klinikáján kialakított oltóponton is folyamatos a tanárok és nevelők oltása. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Koronavírus-oltás: mi kell ahhoz, hogy megkapjuk? Olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra