Ezek jelezhetik, hogy már átestünk a fertőzésen

Péntek reggeli adatok szerint tavaly év vége óta már több mint 9,6 millió embert fertőzött meg az új típusú koronavírus, ami - lassabb ütemben, de - jelenleg is terjed a világban. Ez egyébként csak a regisztrált fertőzöttek száma, vagyis nincsenek benne azok, akiket nem teszteltek, mert például a tudtukon kívül estek át a fertőzésen. Bár antitestszűrés útján meg lehet állapítani, ki volt COVID-os, mit csináljon az, aki nem akar erre pénzt és időt szánni, mégis kíváncsi, megfertőződött-e a közelmúltban?

A szakértők szerint ilyen esetben célszerű átgondolni, milyen volt az elmúlt hetekben az egészségünk, mert bizonyos tünetek arra engednek következtetni, hogy esetleg átestünk a fertőzésen. Lehet, hogy annyira enyhék voltak, hogy nem is figyeltünk rájuk, vagy hamar elmúltak, így időnk se volt azon gondolkodni, mire utalhatnak. De előfordulhat az is, hogy egyszerűen csak nem kötöttük össze a szimptómákat a koronavírus-fertőzéssel.

Lehet, hogy már átestünk a fertőzésen?
Lehet, hogy már átestünk a fertőzésen? Fotó: Getty Images

Gyanús a láz és a szaglás elvesztése

Dr. Adam Spivak fertőzőbetegség-specialista szerint utalhat a korábbi fertőzöttségre, ha abban az időszakban gyengélkedtünk, amikor országunkban a legtöbb esetet regisztrálták, tehát csúcson volt a járvány. Szintén gyanúra adhat okot, ha a közelmúltban lázzal, köhögéssel, esetleg hidegrázással, izomfájdalommal, torokfájással járó megbetegedésünk volt, bár ez influenzát vagy egy súlyosabb megfázást is jelezhet, hiszen a három kór tünetei nagyrészt fedik egymást. Dr. Spivak úgy véli, a többi között ezért is nagyon fontos a koronavírusteszt elvégzése.

A COVID-19 egyik jellemző tünete a szaglás és az ízérzékelés elvesztése, úgyhogy ha az utóbbi hetekben ilyesmit tapasztaltunk, lehet, hogy átestünk a fertőzésen. Egy 2020. áprilisi tanulmány szerint egyébként, amely a Journal of the American Association című szaklapban jelent meg, a fertőzöttek 64,4 százaléka számolt be a fent említett szimptómáról. Dr. Benjamin Singer, a Northwestern University adjunktusa ugyanakkor aláhúzta: bár a szaglás és az ízérzékelés elvesztése jellemzőbb a koronavírus-fertőzésre, mint más, vírus okozta légzőszervi betegségre, allergia esetén például ugyanúgy tapasztalható. És bár nem törvényszerű, hogy ha egy regisztrált fertőzöttel élünk egy háztartásban, akkor mi is elkaptuk a kórokozót, mivel megvan a kitettség, van esély arra, hogy egy esetleges teszten pozitív eredményt produkálnánk - így dr. Singer.

Utalhat rá a COVID-lábujj

Mint azt korábbi cikkünkben írtuk, a koronavírus-fertőzéshez bőrpanaszok is köthetők - bár ezekkel kapcsolatban még folynak a vizsgálatok, és nem is számítanak elsődleges tüneteknek -, jellemző például a COVID-lábujjnak nevezett jelenség, amelynek lényege, hogy a páciensek lábfején, lábujjain pirosas, kékes elszíneződés, rosszabb esetben sebek jelennek meg. Ugyancsak észlelnek egyes betegek csalánkiütésre emlékeztető, gyakran viszkető foltokat vagy apró hólyagokat. Dr. Singer úgy gondolja, ha tapasztaltunk hasonlót az elmúlt néhány hétben, jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, nem a COVID-19 idézte-e elő.

Koronavírus: ez a vitamin segíthet Holland kutatók szerint egy, a többi között a sajtban is megtalálható vitamin segíthet a koronavírus okozta COVID-19 legyőzésében. Részletek itt .

Sokaknál a megszokott légzőszervi tünetek helyett gyomor-bélrendszeri panaszok jelentkeznek COVID-19 esetén, úgy mint hányinger, hányás, hasmenés. Az új koronavírus ugyanis az úgynevezett ACE2-receptorokat használja arra, hogy bejusson az általa megfertőzött emberi sejtekbe, ezek a sejtreceptorok pedig a bélrendszerben is megtalálhatóak. Egy 2020. márciusi vizsgálatból, amelyet a The American Journal of Gastroenterology című szaklapban publikáltak, kiderült: vannak olyan fertőzöttek, akiknél első és egyetlen szimptómaként a hasmenés állapítható meg. Ez alapján a szakemberek úgy vélekednek, hogy ha valaki látszólag megmagyarázhatatlan emésztőrendszeri panaszoktól szenvedett, ráadásul abban az időszakban a közvetlen környezetében koronavírus-fertőzött is volt, akkor elképzelhető, hogy az ő szervezetébe is bekerült a kórokozó.

Az American Academy of Ophthalmology szerint, bár ritkán, de a conjunctivitis, a kötőhártya gyulladásával járó kórkép is utalhat COVID-19-re. Ilyen problémával azonban érdemes felkeresni egy szemészt, mielőtt úgy kezdenénk gondolni magunkra, mint aki koronavírus-fertőzött volt.

Nem egyenlő az antitestszűréssel

Zárásképpen azonban fontos kiemelni: ez a fajta "öndiagnosztizálás" távolról sem olyan megbízható, mint az antitestszűrés. Bár hasznos információkkal is szolgálhat, ha például orvoshoz megyünk a gyanúnkkal, ne essünk abba a hibába, hogy csak és kizárólag ez alapján jelentünk ki valamit.

Bizonyos fertőzöttek egészen kis százaléka rendkívül sok embernek adhatja tovább a koronavírust - olvassa el az nlc.hu cikkében , hogyan fertőznek a szuperterjesztők.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra