Ez a kezelés hatásos lehet a koronavírus ellen

Ígéretesnek bizonyultak az első pekingi őssejtkezelések a Covid-19-betegek gyógyításában. Ez pedig komoly előrelépést jelenthet a koronavírus-járvány áldozatainak számának csökkentésében.

Kínai kutatók tanulmánya kimutatta, hogy az emberi mesenchymális őssejt intravénás infúziója biztonságos és hatékony megközelítés a Covid-19-tüdőgyulladás kezelésében. "Köztük olyan idős betegek esetében is, akiknél súlyos volt a tüdőgyulladás" - idézte a Fort Worth-i Észak-texasi Egyetem Egészségtudományi Központjának közleménye Csin Kun-lint, akinek amerikai laboratóriuma segítette a pekingi orvosokat abban, hogy 21. századi megoldást találjanak a súlyos járványt okozó betegség leküzdésére.

Rossz hír a koronavírus terjedéséről A bostoni MIT egyetem új kutatása szerint a koronavírust hordozó cseppek akár 8 méternél is messzebbre szállhatnak a levegőben. Ez azt jelentheti, hogy a személyes távolságtartás és a maszkviselés szabályait is újra kell gondolni. Részleteket itt olvashat.

Az őssejtkezeléssel a kutatók az immunrendszert akarták erősíteni, hogy kivédje a koronavírus támadását. A kísérleti gyógykezelés részeként a pekingi Juan Kórház hét súlyos betege kapott intravénásan őssejteket , három beteg placebót. Az őssejttel kezelt hét beteg meggyógyult, és 14 nap múlva kiengedték őket a kórházból. A placebóval kezelt egyik beteg meghalt, egynek súlyosbodott az állapota, a harmadiknál akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS) lépett fel .

Az őssejtekkel kezelt betegek felgyógyultak a tüdőgyulladásból. Fotó: Getty Images
Az őssejtekkel kezelt betegek felgyógyultak a tüdőgyulladásból. Fotó: Getty Images

A kutatócsoport az International Society on Aging and Disease társaság részeként dolgozik, amelyet Csin alapított, aki 20 éve foglalkozik őssejtkutatással . Tanulmányokat a jövőben nagyobb mintára fogják kiterjeszteni. "Amikor a koronavírus támad, egy vírus előidézte citokin-vihar keletkezhet, aminek következtében az immunrendszer annyira hevesen reagál, hogy folyadék tölti meg a tüdőt, károsítva a szöveteket" - magyarázta a kutatásban szintén résztvevő David P. Siderovski professzor. A szakértők éppen ezért úgy vélik, ez az aktív vihar lehet az egyik fő oka annak, hogy a Covid-19-tüdőgyulladás megöli a beteget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra