Elindult itthon az 5. hullám, ilyenek a kilátások

Még csak alig csendesedett le a a koronavírus-járvány negyedik hulláma, már el is indult az ötödik felvonás, amelynek csúcsán akár 13 ezer új fertőzöttet és több száz áldozatot is regisztrálhatnak majd naponta.

Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma - jelentette ki az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Mint mondta, az új hullám csúcsán nagyjából 8-9 ezren szorulnak majd kórházi ápolásra, és 13 ezer is lehet a napi új fertőzöttek száma - amennyiben nem jön egy újabb, még fertőzőképesebb mutáció, illetve nem emelkedik jelentősen az országos átoltottság.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma, koronavírus magyar áldozatok
Oltásra érkezett férfi a kaposvári Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban.Fotó: MTI/Varga György

Erre számíthatunk az omikrontól

Az omikron variánssal kapcsolatban a miniszter emlékeztetett arra, hogy az új koronavírus -változat jelentősen eltér az eredeti kórokozótól. Csak a tüskefehérjében 32 változást fedeztek fel, bár ezek közül néhány már a brit és a delta mutáns esetében is kimutatható volt. Az omikron sajátossága ugyanakkor, hogy a duplázódási ideje két-három nap, a terjedése pedig rendkívül gyors. Az előrejelzések szerint január 1-je és május 1-je között zajlik majd az omikron okozta 5. járványhullám. Amikor a hullám eléri a csúcsát, akkor körülbelül 200 áldozatra számíthatunk naponta Kásler Miklós szerint.

A 4. hullám számokban

A miniszter a negyedik hullám tapasztalatait is részletezte. Ismertetése szerint szeptember 7-e és január 3-a között 456 ezer magyarnál igazolták a koronavírus-fertőzést, és közülük 17 ezren kórházi ápolásra is szorultak. A kórházi betegek 60 százaléka oltatlan volt. Összesen 1850 személy került intenzív osztályra, mindössze 30 százalékuk kapott oltást. nem volt oltott, és 30 százalék vette fel a vakcinát. A negyedik hullám során 9485 ember hunyt el a COVID-19 következtében, így tehát 2,1 százalékos halálozási arányról beszélhetünk, szemben a korábbi hullámok 4 százalék közeli arányával.

A 3. és 4. oltásról

Kiderült, hogyan hat a nők ciklusára a koronavírus-oltás .

Az exkluzív interjúban szó esett a megerősítő oltásokról is. Kásler hangsúlyozta, hogy a harmadik vakcina jelentősen megemeli az ellenanyagszintet, ami aztán hosszú időn keresztül fenn is marad. A sejtes immunitással kapcsolatban azt mondta, hogy az az első oltás utáni néhány hónapon belül éri el a maximális szintet, és csak a hetedik hónap után indul jelentős csökkenésnek. A harmadik oltást követő egy-másfél hónapon belül ismét igen magas az emelkedés, és csak újabb 6-7 hónap után csökken jelentősen. Kiemelte, hogy az immunválasz mértéke a harmadik oltás után az ismétlő dózis előtti szint 25-szörösére emelkedik, a sejtes immunválasz pedig 52 százalékkal nő. Ez ráadásul minden korcsoportról és minden vakcináról elmondható, a 3. oltás tehát mindenkinek életmentő lehet.

A miniszter arra is kitért, hogy valószínűleg a negyedik oltás szükségességével is számolnunk kell majd a jövőben. Az immunológiai vizsgálatok alapján viszont egyelőre azt mondta, hogy a negyedik COVID-oltásra várhatóan nem az előző dózis után négy hónappal kerülne sor, hanem később.

Magyarországon továbbra is bőven van vakcina mindenkinek , akár a megerősítő harmadik oltásra is. Az 5-11 éves gyermekek oltására még csak a megrendelt mennyiség 9 százaléka érkezett meg, de a következő napokban további szállítmányokat várnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra