E. coli fertőzés okozta több ember halálát Belgiumban – szennyezett élelmiszer kerülhetett forgalomba

Nyolc ember halt meg Belgiumban a sigatoxint termelő E. coli (STEC) baktériummal történt fertőzés következtében. A fertőzés forrása egyelőre nem ismert.

E. coli fertőzés terjed Belgiumban. A fertőzötteket legalább nyolc flandriai idősotthonban azonosították, ahol hét haláleset történt, valamint egy vallóniai intézményben, ahol egy ember hunyt el. További megbetegedéseket jelentettek Brüsszelből és a vallóniai Ottignies-ből is. Jelenleg 63 beteg lakóról tudnak: 48-ról Flandriában, 14-ról Vallóniában és egyről Brüsszelben.

A szövetségi élelmiszerlánc-biztonsági hivatal vizsgálatot indított a járvány forrásának azonosítására. 

Egy idős ember keze egy kórházi ágyban.
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A STEC az E. coli baktérium egyik variánsa, amely lázat, fejfájást és heveny hasmenést okozhat. Súlyos esetben a fertőzés veseelégtelenséghez vezethet, főleg gyermekeknél és időseknél. A flandriai esetek többségét a O157-es törzshöz köthető baktérium okozta; még vizsgálják, hogy a vallóniai és brüsszeli fertőzések ugyanabból a forrásból származnak-e. A hatóságok szerint néhány héttel ezelőtt szennyezett élelmiszer kerülhetett forgalomba több idősotthonban.

Bár újabb élelmiszerhez köthető megbetegedést nem azonosítottak, a tisztiorvosok arra figyelmeztetnek, hogy egyes friss esetek emberről emberre történő fertőzésből is eredhetnek. A vizsgálat során szakemberek mintákat vesznek az érintett intézményekben, és ellenőrzik az élelmiszer-ellátási láncot, beleértve a közös beszállítókat is.

Mivel a fertőzés már hetekkel ezelőtt elkezdődött, a nyomozás különösen bonyolult a hatóságok szerint. A helyi sajtó értesülései szerint valamennyi érintett otthon ugyanattól az élelmiszer-beszállítótól kapja az ellátmányt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!