Az új vírus visszafertőzheti a sertéseket

Német kutatók szerint az új, A (H1N1) influenza - melynek forrásaként sokan a sertéseket azonosítják - könnyen terjedhet visszafelé is: az emberek megfertőzhetik a sertéseket. A szakemberek szerint felfedezésük új szempontokra hívhatja fel a figyelmet a világjárvány terjedésével kapcsolatban

Influenza

A Friedrich Löffler Intézet munkatársai öt tízhetes malacot fertőztek meg a humán A influenza vírussal, majd az almukba 3 egészséges malacot helyeztek. Négy napon belül mindegyik állat megfertőződött és az influenza tüneteit mutatta. A kísérlet során 5 kiscsibe is együtt volt a malacokkal, ők azonban nem kapták el a kórt. Ez utóbbi felfedezés reménykeltő lehet: talán azt mutatja, hogy az új vírus nem képes átterjedni a szárnyasokra, és így az ugyancsak igen veszedelmes madárinfluenza vírusától nem tud géneket átvenni.

A szakemberek szerint az a tény, hogy a malacokat ilyen könnyen meg lehetett fertőzni, felveti annak lehetőségét, hogy a vírus az ott élő / dolgozó emberek közvetítésével felüsse a fejét a sertéstelepeken. A sertéseket a szakemberek egyfajta "vírus-laboratóriumnak" tartják, mivel képesek a humán, a sertés és a szárnyas vírusok befogadására is.

Az új tanulmány szerint eddig semmilyen komoly tudományos bizonyíték nem látott napvilágot arról, hogy valóban a sertések az új vírus forrása illetve hogy szerepet játszanának annak terjedésében. "Az emberek közt egyre jobban terjedő vírus azonban nagy valószínűséggel hamarosan a sertéseket is eléri" - áll a kutatási eredményeket bemutató tanulmányban, amely a Journal of General Virology c. szaklapban jelent meg.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?