A zikavírus a herét is összezsugorítja

Egereken végzett kutatások során a zikavírus tartós károsodást okozott a hímivarszervekben: a fertőzött állatok heréi összezsugorodtak, csökkent a nemi hormonok termelése, és termékenységük is romlott - közölték amerikai kutatók.

A Nature című szaklapban Michael Diamond, a washingtoni Saint Louis Egyetem tudósa arról számolt be, hogy egyelőre csak egereknél találtak ilyen hatást, de az eredmény aggasztó, így tanulmányozni kell, hogy emberek esetében is lehet-e ilyen hatása a kórokozónak.

zika-vírus
Már a férfiak sincsenek biztonságban a zikavírustól. Meddőséggel fenyeget

Az Afrikából származó, de tavaly Dél-Amerikában elterjedt, szúnyogok által terjesztett vírusról eddig az derült ki, hogy kóros kisfejűséget okozhat csecsemőknél, felnőtteknél pedig idegrendszeri szövődményei is lehetnek.

Korábban bizonyították már, hogy a zika-vírus a spermában hat hónapig is életképes maradhat, de egyelőre keveset lehet tudni arról, milyen hatással van a kórokozó a herékre. A fertőzött egerekben azt vették észre, hogy három hét után a herék eredeti méretük tizedére mentek össze, belső szerkezetük pedig szinte teljesen megsemmisült.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a szúnyogok a Zika-vírus fő terjesztői, de egyre inkább terjed a kórokozó szexuális úton is. Ráadásul egyre több fejlődési és idegrendszeri betegséghez köthető a vírus, amelynek hatása már minden korosztályt érint. Részletek!

"A vírus olyan sejteket támad meg, amelyek nem képesek regenerálódni" - mutatott rá Diamond, hogy ez miért jelent tartós terméketlenséget. Kimutatták, hogy a kísérletben megfertőzött egerek csak negyedannyi esetben tudtak sikeresen nőstényeket megtermékenyíteni, mint egészséges fajtársaik.

"Eddig ez az egyetlen ismert vírus, amely akut meddőség tüneteit képes előidézni" - figyelmeztetett Kelle Moley, a tanulmány társszerzője, termékenységi szakember.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!