A megfázást így előzhetjük meg

Kutatások szerint az emberek csaknem 70 százaléka minden évben elkap valamilyen felső légúti fertőzést. Fontos tehát számba venni, mi mindent tehetünk meg annak érdekében, hogy elkerüljük a megbetegedéseket.

Infografika: megfázás, influenza és koronavírus tünetei - részletek !

Az egyik legalapvetőbb dolog, hogy táplálkozzunk minél színesebben - írja a healthista.com . Ez azt jelenti, hogy együnk minél több zöldséget és gyümölcsöt, mivel ez a legjobb módja annak, hogy a szervezetünkbe bekerüljön minden olyan vitamin és ásványi anyag, amely segíthet az immunrendszer megfelelő működésében. Kutatások igazolják, hogy a színes táplálkozás képes csökkenteni azoknak a biomarkereknek a számát a szervezetben, amelyek növelik a megbetegedések veszélyét. Nagyon fontos az is, hogy eleget aludjunk, mivel alvás közben regenerálódik a szervezetünk, beleértve az immunrendszert is. Tudományosan bizonyított tény, hogy az elégtelen mennyiségű alvás gyengíti a szervezet védekezőképességét.

Az őszi-téli időszakban sokan megfáznak, pedig a betegség elkerülhető.
Az őszi-téli időszakban sokan megfáznak, pedig a betegség elkerülhető. Fotó: Getty Images

Jót tesz a sport és a D-vitamin

Igyekezzünk a mindennapjainkba beiktatni a rendszeres mozgást is. A sport nemcsak azért fontos, hogy csinosak legyünk, illetve ne hízzunk meg, hanem az immunrendszerünk állapota miatt is, ugyanis a kettő összefügg. Kutatások szerint a testmozgás élénkíti a nyirokrendszert, ez pedig aktivizálja testünk méregtelenítő folyamatait. Ráadásul egy, a Frontiers in Immunology című szaklapban néhány hónapja megjelent tanulmány szerint megdőlni látszik az az elmélet is, hogy a nagyobb mennyiségű és magas intenzitású testmozgás gyengítheti az immunrendszert. Egy biztos: a rendszeres, közepes intenzitású sport segít az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében, jót tesz a hangulatunknak és a közérzetünknek, és ahhoz is hozzájárul, hogy kisebb eséllyel betegedjünk meg a náthaszezonban.

2019-ben a British Medical Journalben jelent meg egy olyan, globális vizsgálatok eredményeit összegző tanulmány, mely szerint a D-vitamin szedése jelentősen csökkentheti a felső légúti betegségek kialakulásának kockázatát. A tanulmány 25 klinikai kutatás eredményeit összegezte, amelyek 11 ezer adatait gyűjtötték össze 14 különböző országból. Az áll benne, hogy az immunsejtek működése nagyban függ a D-vitamin anyagcseréjétől, és a D-vitamin hiánya egyértelműen összefüggésbe hozható a megfertőződés veszélyének növekedésével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?