"A lélegeztetőgép mellé szakember is kell"

"Csak akkor tudjuk a megfelelő számú személyzetet biztosítani, ha csökkenteni tudjuk a beáramló betegek számát. Ezért fontos a szabályok betartása és a leállás az országban" - hívta fel a figyelmet dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója.

Egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály - mondta el Tóth Judit, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) alelnöke. Részletek itt.

A szakember az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, nem egységes a COVID-19-betegek ellátásának színvonala a magyar kórházakban, ugyanakkor ez szándékos. A legmagasabb színvonalú ellátást biztosító intézményekbe a legsúlyosabb állapotú betegek kerülnek, míg a kevésbé felszerelt központok az enyhébb panaszokkal küzdő fertőzöttek ellátásában vesznek részt. Dr. Ficzere Andrea ezzel együtt leszögezte, mindenhol megvannak a szükséges eszközök és gyógyszerek.

A COVID-osztályokon zajló ellátáshoz megfelelő mennyiségű szakemberre is szükség van
A COVID-osztályokon zajló ellátáshoz megfelelő mennyiségű szakemberre is szükség van.Fotó: Getty Images

"Az a kérdés, van-e kellő személyzet arra, hogy a beteget megfelelő szinten ápoljuk.

A lélegeztetőgép és a gyógyszer mellé szakember is kell" - tette hozzá. Kifejtette, változó, hogy az egyes kórházakban van-e elég szakember a betegek ellátására. Mindazonáltal ez nem a koronavírus-járványra jellemző sajátosság, hiszen a pandémia előtt is léteztek ilyen jellegű különbségek a rendszerben. Ezzel együtt most különösen fontos, hogy sikerüljön visszaszorítani a járvány terjedését, mert csak így tudnak megfelelő számú egészségügyi személyzetet biztosítani.

Kitért rá, a COVID-osztályokon számos olyan feladat adódik, amelyet kellő ismeretek birtokában bárki el tud végezni. Éppen ezért ezeken az osztályokon - a szükséges oktatást követően - önkéntesek is be tudnak segíteni, jelentős erőforrást felszabadítva az ellátás komplexebb feladataira. "A COVID-osztályokon önkéntesek is be tudnak segíteni, tudnak etetni, sétáltatni, tornáztatni, beszélgetni, amire esetleg nincs kapacitása a szakszemélyzetnek" - fogalmazott a Kórházszövetség elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!