Önkénteseket toboroznak a COVID-osztályokra

Budapesten a Semmelweis Egyetem, Győrben pedig a Magyar Orvosi Kamara várja a fizikailag és mentálisan is erős önkéntesek jelentkezését, akik betanítás után a COVID-19 betegek ellátását segíthetik.

Az országban már két helyen is várják az elsősorban fiatal, fizikailag és mentálisan egyaránt erős önkéntesek jelentkezését, akik a koronavírusos betegek ellátását segítenék - számolt be róla a Telex . Mint írják, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson Sopron megyei területi szervezete egy rövid, három-négy órás képzést szervez az önként jelentkezőknek, hogy szakképesítés hiányában is besegíthessenek a COVID-osztályokon.

koronavírus COVID-19 önkéntes ápoló kórház egészségügy
A jelentkezőknek a védőfelszerelés helyes használatát is el kell sajátítaniuk.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Fotókon mutatják be, hogyan zajlik az ellátás egy hazai COVID-osztályon. Részletek itt .

Elsősorban fiatal (45 évnél nem idősebb), fizikailag, szellemileg és mentálisan is erős, erkölcsileg feddhetetlen jelentkezőket várnak, akik rendkívül nehéz körülmények között, védőfelszerelésben is vállalják a munkát. Előnyt jelent, ha az önkéntes már kapott koronavírus elleni védőoltást vagy az elmúlt hónapokban bizonyítottan átesett a koronavíruson. Ahogy az a szervezet Facebook-oldalán közzétett felhívásban olvasható, a gyorstalpaló során a jelentkezők megismerkedhetnek a COVID-19 alapismereteivel, a védőfelszerelések helyes használatával, a COVID-betegek észlelésével (mint például vérnyomás, oxigénszaturáció, testhőmérséklet, légzésszám, pulzus meghatározása, éberség megítélése), a fekvő és ülő betegek itatásával-etetésével, bevezetést kapnak a betegekkel és a szakszemélyzettel történő kommunikációba, valamint megtanulhatják a betegmozgatásnál , pelenkázásnál való segédkezés alapjait is.

A Semmelweis Egyetem honlapján is közzétettek egy felhívást, miszerint civil önkéntesek mellett azok jelentkezését is várják, akik orvostan- vagy mentőtiszthallgatók, illetve egészségügyi végzettséggel rendelkeznek, de már más területen dolgoznak.

A koronavírus-fertőzésen átesettek többsége legalább 6 hónapig védett attól, hogy újra megfertőződjön. Az idősek azonban hajlamosabbak újra elkapni a kórt. A témáról részletesebben ide kattintva olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Ezt a vitamint tilos éhgyomorra szedni – A bevitt mennyiség fele is elveszhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +5 °C

Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között várható.Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Ez a nap frontmentesnek tekinthető, enyhe melegedő tendenciával.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!