A HIV agresszív, új törzse jelent meg

A HIV egy új, agresszívabb törzsét azonosították Kubában. Az új vírustörzs sokkal gyorsabban okoz betegséget, a fertőzötteknél harmadannyi idő alatt alakul ki az AIDS, mint más törzsekkel fertőzött egyéneknél.

A belgiumi University of Leuven kutatói azután figyeltek fel az új törzsre, hogy Kubából több olyan beszámoló is érkezett, melyek szerint a HIV-vel fertőzötteknél kevesebb mint három év alatt alakult ki az AIDS, szemben a „szokásos” tíz évvel.

A HIV egy új, agresszívabb törzsét azonosították Kubában

A kubai betegek mindegyikének szervezetében a HIV CRF19 nevű törzse volt megtalálható, méghozzá nagy koncentrációban.

A kutatás során 95, a betegség különböző stádiumában lévő fertőzöttet vizsgáltak. A szakemberek szerint ez a vírustörzs jóval agresszívabb, virulensebb, mint a többi vírustörzs. Ez pedig veszélyesebbé is teszi – olvasható az EbioMedicine című szaklapban megjelent tanulmányban.

Így terjed az AIDS

Az ok minden esetben a HIV-fertőzés. Terjedése leggyakrabban a következő módon történik: Nemi úton Homoszexuális férfiak között, főként anális közösülés útján, heteroszexuálisok között gyakrabban a férfi fertőzi meg a nőt, ritkábban a nő a férfit. Vér és nyálkahártya útján Intravénás kábítószer-élvezők között közös tű használata esetén; tűszúrás, nyílt seb és nyálkahártyával való közvetlen érintkezés esetén egészségügyi dolgozókat is veszélyeztet a betegség, ha az óvintézkedéseket nem tartják be és a védőruházatot nem használják. Injekció, sebzés Nem kellően fertőtlenített tűvel történő sebzés - beleértve az injekció adását, tetoválást és akupunktúrát is - létrehozhat fertőzést. Vérátömlesztés vagy vérkészítményekkel történő kezelés esetében ma már a gondosan végzett szűrővizsgálatoknak köszönhetően ez a lehetőség csak kivételesen adódhat. Anyáról magzatra méhen belüli vagy szülés közbeni fertőzéssel terjedhet a kór. Bővebben itt olvashat a betegségről!

Ha valaki a HIV több különböző törzsével is találkozik (ennek oka általában a különböző partnerekkel történő, védekezés nélküli szexuális együttlét), akkor a törzsek a gazdaszervezetben új vírusvariánst hozhatnak létre.

Az új vírustörzs azért különösen veszélyes, mert az AIDS kialakulásának lassítására, illetve a betegség tüneteinek csökkentésére alkalmazott gyógyszereket nem tudják elég korán elkezdeni szedni az érintettek. A vírus ugyanis olyan gyorsan pusztít a szervezetben, hogy a fertőzöttek gyakran nem is tudják meg idejében, hogy kezelésre lenne szükségük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!