22 ezren kapták meg a 3. oltást hétvégén

Magyarországon augusztus elsejétől vált lehetővé a koronavírus-oltás harmadik, emlékeztető dózisának beadatása azoknak, akik már legalább 4 hónapja megkapták a második adagot. Eddig 612 ezren éltek a lehetőséggel.

Mint ismert, akik legalább 4 hónappal ezelőtt kapták meg a második oltást, azok már a harmadik, emlékeztető dózisra is tudnak időpontot foglalni. Aki pedig valamilyen oknál fogva nem tud interneten foglalni, az a háziorvosánál is kérheti a harmadik adag beadását.

Az utóbbi napokban viszonylag sokan kérték az ismétlő adagot: míg a péntekig - az akkori adat szerint - 590 ezer ember vette fel a harmadik koronavírus -oltást, addig a hétfő reggeli jelentés szerint már 612 ezren éltek az ismétlő oltás lehetőségével. Ez tehát azt jelenti, hogy a hétvége alatt 22 ezren kapták meg az emlékeztető dózist. A vakcinázási folyamatba az alábbi fotó-összefoglaló segítségével pillanthatunk be. Vajda János és Balázs Attila képeiből válogattunk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Emberek várakoznak az oltás után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton. Fotó: MTI/Vajda János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A miskolci intézményben ilyen felirat tájékoztatja az oltásra érkezőket. Fotó: MTI/Vajda János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Így készítették elő a Comirnaty-vakcinát. Fotó: MTI/Vajda János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Az érkezők a Pfizer-vakcinát kapták harmadikként. Fotó: MTI/Vajda János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Ez a férfi is hétvégén kapta meg emlékeztető oltását. Fotó: MTI/Vajda János

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban is oltottak szeptember 19-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Ezt a nőt Juhász Tünde tüdőgyógyász szakorvos kérdezte ki az előző oltásokkal kapcsolatos tapasztalatairól a harmadik dózis beadása előtt. MTI/Fotó: Balázs Attila

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A Comirnaty-vakcinát az asszisztens készítette elő. Fotó: MTI/Balázs Attila

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A harmadik vakcina beadása után is mindenki kapott egy oltási igazolást. Fotó: MTI/Balázs Attila

Koronavírus: nem kapkodnak a magyarok a 3. oltásért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!