Sokkoló üzenetek kerülnek minden szál cigire Kanadában

Figyelmeztető üzenettel látnak el minden egyes szál Kanadában forgalmazott cigarettát egy új szabályozás alapján.

Újabb intézkedést vezettek be Kanadában a dohányzás visszaszorítására: a cigarettaszálakra olyan feliratok kerülnek, hogy „méreg minden szippantásban", illetve „a cigaretta impotenciát okoz". A kanadai kormány szerint ezáltal lehetetlenné teszik, hogy a dohányosok elkerüljék az egészségügyi figyelmeztetéseket.

impotencia, dohányzás, cigaretta
A dohányzás egyik kellemetlen hatása a férfiakat érinti. Fotó: Getty Images

A cigisdobozok is elrettentőek

Egy másik, szintén ezen a héten hatályba lépő, a dohánytermékek megjelenését, csomagolását és címkézését érintő rendelet a csomagoláson elhelyezett figyelmeztetések méretét szabványosítja, és előírja, hogy azoknak a dobozok felületének legalább 75 százalékát kell lefedniük. Kanada volt az első a világon, amely 2001-ben előírta a cigarettagyártóknak, hogy a cigarettacsomagokra képi figyelmeztetéseket helyezzenek el, a beltéri dohányzást pedig még abban az évtizedben betiltották. 

A kanadaiak mintegy 13 százaléka dohányzik, ami a kormány szerint évente több mint hatmilliárd dollárjába kerül az állami egészségügyi rendszernek. Noha 1965-ben még a kanadaiak mintegy fele cigarettázott, a számuk folyamatosan csökkent, ahogy a közvélemény egyre jobban megismerte a dohányzás veszélyeit. A kormány fokozatosan szigorodó intézkedések sorát vezeti be a következő két évben a dohányzás visszaszorítására, amely évente 48 ezer kanadai halálát okozza.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a britek is felvették a harcot a dohányzás ellen: az Egyesült Királyság kormánya arra biztatja a dohányosokat, hogy a hagyományos dohánytermékekről váltsanak inkább elektromos cigarettára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!