Mi derülhet ki az andrológusnál?

Ki az andrológus? Mi az a CPPS? Kiket érint és hogyan ismerhető fel ez a betegség? Milyen problémákat okozhat, és miért szükséges a tünetek kezelése? Cikkünkből választ kaphat ezekre a kérdésekre.

Míg az urológusról mindenki tudja, hogy a húgyutakkal, húgyhólyaggal, illetve a nemi szervek azokkal közös szakaszaival, férfiak esetében pedig pluszban a prosztatával és a herékkel foglalkozik, addig az andrológus szakterülete már kevéssé közismert. Ennek oka talán az, hogy hozzájuk csak a férfiak fordulnak, mivel főképp a férfi reprodukciós szervek betegségeivel ( meddőség , fogamzásgátlás, férfi klimax), az urak szexuális zavaraival (merevedési gondok), illetve a csak rájuk jellemző urológiai problémákkal foglalkoznak. A páciensek jellemzően akkor fordulnak andrológushoz - illetve akkor irányítják oda őket más szakemberek -, ha a szexuális teljesítőképességük rövid időn belül változik, romlik, netán fájdalmassá válik az együttlét, esetleg ha a gyermeknemzés rendszeres házasélet mellett, egy éven túl sem sikerül.

Egy betegség, számos panasz

Azt viszont talán sokan nem is gondolnák, hogy mindezen nehézségek hátterében akár ugyanaz a betegség húzódhat: a prosztatagyulladás, amellyel a férfiak közel 50 százaléka találkozik élete során legalább egyszer.

Sérülés is okozhatja A prosztatitisz, azaz a prosztata gyulladásos eredetű duzzanata többnyire a fiatalabb, 50 év alatti férfiak betegsége. Hátterében többféle ok is állhat. Igen gyakran bakteriális fertőzés váltja ki, de műtéti szövődményként vagy egyéb sérülés, trauma miatt az idegek ingerület-átviteli zavara is előidézheti, továbbá szerepet játszhatnak a kialakulásában autoimmun betegségek, hormonális tényezők, prosztatakövek és a stressz egyaránt.

A prosztata gyulladásos eredetű duzzanata nem azonos a jóindulatú prosztatamegnagyobbodással, ami főképp az idősebb férfiakat érinti. A prosztatagyulladás lehet akut vagy krónikus, bakteriális vagy nem bakteriális eredetű. Míg az akut bakteriális változat jellemzően heves, görcsös tünetekkel, akár lázzal jelentkezik, addig a krónikus nem bakteriális prosztatagyulladás kezdetben sokkal enyhébb, ám annál tovább tartó, idővel fokozódó panaszokat okoz, és az összes prosztatagyulladás 90-95 százalékáért felelős.

A megoldást csak a célzott, személyre szabott terápia hozhatja el.  Fotó: Getty Images
A megoldást csak a célzott, személyre szabott terápia hozhatja el. Fotó: Getty Images

A nem bakteriális krónikus prosztatagyulladás, amelyet krónikus kismedencei fájdalom szindrómának (chronic pelvic pain syndrome, CPPS) is neveznek, leggyakrabban a középkorú, 30-as, 40-es férfiakra jellemző betegség, amelyet sokszor valamely hirtelen vagy tartósan fennálló stresszhelyzet (családalapítás, válás, munkahelyváltás stb.) vált ki. De a hátterében állhatnak más alapbetegségek is, mint például a vizelet visszafolyása a prosztatacsatornákba. A szakirodalom szerint nincs általánosan megállapítható kiváltó ok, a változatos panaszokkal jelentkező állapot jobbára több feltétel összeadódásával alakul ki.

Lassabban ismerik fel

A CPPS-sel jellemzően sokkal hosszabban küszködnek a férfiak, mint más betegségekkel. Ennek oka főképp abban keresendő, hogy a kezdeti panaszokat - mint például a vizelési zavarokat , székelési gondokat, medence- és gáttáji fájdalmakat - megpróbálják eleinte vény nélküli szerekkel, fájdalomcsillapítókkal otthon kezelni, hiszen eszükbe sem jut, hogy a tüneteik hátterében komolyabb probléma állhat. Leginkább akkor kérik csak szakember segítségét, ha már a szexuális teljesítő képességük is megsínyli a helyzetet, de sajnos még ilyenkor is előfordul, hogy az érintett szégyelli problémáit, és inkább hallgatásba burkolózik. Hogy ez mennyire jellemző, beszédes adatként álljon itt egy korábbi kutatási eredmény: a felnőtt magyar férfiak 47 százaléka küzd különböző szexuális problémákkal, mégis csak 9 százalékuk kér segítséget orvostól, pszichológustól vagy akár a saját partnerétől.

Visszatérve a krónikus kismedencei fájdalom szindrómára, az érintettek merevedési zavarokat, fájdalmas magömlést vagy libidócsökkenést tapasztalnak a leggyakrabban. Ezért is van, hogy a CPPS-t sokszor az andrológus fedezi fel, mivel ilyenkor - ha mégis megteszik - hozzá fordulnak a férfiak. A szakember ekkor várhatóan az egyéb vizsgálatok mellett elrendeli az ondóváladék laborját is. Annak eredményét áttekintve pedig, ha megnövekedett a PSA, azaz prosztataspecifikus antigén szintje (ehhez esetleg még az IL6, IL8 gyulladásos markerek is "jeleznek"), akkor biztosan tovább vizsgálják a beteget, egyrészt CPPS-re, másrészt prosztatarákra.

Prosztatarák: ezért fontos a szűrés A férfiak körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, a prosztatarák esetén is elmondható, hogy minél korábban ismerik fel, annál nagyobb esély van a teljes gyógyulásra. Bizonyos laboratóriumi vizsgálatokkal a betegség már korai stádiumban felismerhető. Ilyen a PSA-teszt is, amelynek során a prosztata hámsejtjei által termelt fehérjének a vérből jól kimutatható vizsgálatát végzik el. Fontos azonban tudni, hogy emelkedett PSA-szint előfordulhat akár prosztatamegnagyobbodás, akár különböző gyulladásos folyamatok során is. Mivel a prosztatarák korai stádiumban még eredményesen kezelhető, ezért nagy jelentősége van a megelőző vizsgálatoknak. 40-45 éves kor felett minden férfinak javasolt évente egyszer elvégeztetni a PSA-tesztet, különösen azoknak, akiknél a családjában már előfordult prosztatarák.

Miért veszélyes a kezeletlen CPPS?

A változatos, ám a kiváltó ok ismeretének hiánya miatt esetleg rosszul vagy félrekezelt tünetek fokozódása, állandósulása nagymértékben kihat a férfiak életminőségére. A folytonos fájdalom, a teljesítőképesség csökkenése stresszt, illetve egy idő után lelki problémákat is okoz, ami súlyosabb esetben depresszióhoz vezethet. Mindez azért is különösen problémás, mivel a kutatások egy része azt bizonyítja, hogy vannak, akiknél épp a stressz volt a kiváltó tényező, megint másoknál pedig a panaszok fokozódása köthető a terheltebb állapothoz.

Tipikus 22-es csapdája helyzet ez, ahol a megoldást csak a célzott, személyre szabott terápia hozhatja el. Nincs azonban csodapirula, amit bevéve egy csapásra megszűnnének a bajok. A kezelés ehelyett csupán a panaszok enyhítéséről szól, jellemzően fájdalomcsillapítókkal, a fájdalom forrásánál ható végbélkúpokkal, amit életmódbeli és étrendi változtatások, valamint stresszkezelés egészít ki. E terápiák összessége pedig - főképp, ha időben kezdik el - visszavezetheti a férfiakat egy fájdalom nélküli és egészséges élethez, melyben a szexuális diszfunkciók már csak rossz emlékként sejlenek fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.