A sport így segít a migrénen

Aki az élete részévé teszi a mozgást, annak kevesebbet fájhat a feje.

Hogy életünk során mennyire leszünk migrénesek, a tudósok szerint a génjeink határozzák meg: ha az egyik szülő rendszeresen szenved az erős, görcsös fejfájástól, akkor a gyereke 50 százalékos eséllyel örökli, ha pedig mindkét szülő, akkor 80 százalékos valószínűséggel lehet a gyerekük is migrénes. De a tünetek enyhítéséért mi magunk is sokat tehetünk - a szakemberek szerint érdemes például rendszeresen sportolni.

sport edzés mozgás migrén fejfájás
A rendszeresen sportolókat kevésbé gyötri a migrénes fejfájás. Fotó: Getty Images

Egy friss kutatás szerzői is erre hívják fel a figyelmet. Ahogy arról a webMD cikke is beszámolt, a kutatók szerint a rendszeres mozgás azért is segíthet, mert a sport hozzájárul a többi között a megfelelő dopamin-, noradrenalin- és szerotonintermeléshez, ami kevesebb fejfájáshoz vezethet, és egyúttal jobb hangulatot és fokozottabb jóllétet eredményezhet. Rendszeres sportolás esetén javulhat a szív egészsége is, és jobban kordában tarthatjuk a súlyunkat, amik szintén fontos szerepet játszhatnak a migrén tüneteinek hatékony kontroll alatt tartásában.

Jól tesszük, ha betegen is edzünk? Kattintson , és kiderül!

Fájhat a fejük a nem sportolóknak

A tanulmányt jegyző tudósok több mint 4600 migrénben szenvedő alanyt vontak be kutatásukba. A résztvevők 75 százalékának 15 alkalommal, vagy annál többször volt migrénje egy hónapban, míg a 25 százalékuknak legfeljebb tizennégyszer. A résztvevőknek egy kérdőívet kellett kitölteniük migrénjük, alvásuk, stressz- és szorongásszintjük jellemzőiről, illetve az esetleges depressziójukról, illetve arra vonatkozóan is szerepelt néhány kérdés, hogy mit sportolnak, és mennyi időt szánnak mozgásra heti szinten. Ezt követően a kutatók öt csoportra osztották az alanyokat, attól függően, mennyit sportolnak egy héten - az első csoportba azokat sorolták, akik semennyit, az ötödikbe pedig azokat, akik többet sportoltak a WHO által minimumként meghatározott heti 150 percnél (körülbelül az alanyok 27 százaléka tartozott ide).

A szakértők az adatok összegzése után a következőkre jutottak: az első "nem sportoló" csoportba sorolt alanyok 47 százaléka depressziós, 39 százalékuk szorong, 77 százalékuknak vannak alvásproblémáik. A legaktívabbaknál ennél jobbak az arányok: 25 százalékuk depressziós, 28 százalékuk szenved szorongásos tünetektől és 61 százalékuknak vannak alvásproblémáik . A tudósok a sport és a fejfájás gyakorisága közt is találtak lehetséges kapcsolatot. A semmit sem sportolók 48 százalékának fáj havi szinten 25 vagy több napon is a feje, míg a legaktívabbaknál ez az arány 28 százalék.

Mi segíthet még?

A szakemberek szerint a mérsékelt intenzitású, rendszeres mozgás mellett érdemes a nap során többször kevesebbet enni, sok vizet inni, kevesebb koffeint fogyasztani - nem változtatva a kávézási rutinunkon, tehát mondjuk a reggeli és ebéd utáni kávét megtartva. Ezen kívül alakítsunk ki egy nekünk megfelelő alvási rutint, és ahhoz tartsuk is magunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!