Jól tesszük, ha betegen is edzünk?

Ha nem érezzük jól magunkat, mégis edzeni indulunk ebben a megfázásos, járványos időszakban, akkor a szakértők szerint még inkább figyelnünk kell szervezetünk jelzéseire.

Nagyon fontos, hogy tegyünk megelőző óvintézkedéseket a koronavírus.világjárvány idején. Mindig hasznos, ha betegen tanácsot kérünk háziorvosunktól a tüneteinkről, illetve arról, hogy mikor kell karanténba vonulnunk. Általánosságban ugyanis kijelenthető, hogy egy egyszerű megfázásnak nem feltétlenül kell megakadályoznia a fizikai aktivitást.

"A legtöbb orvos ahhoz a tipikus szabályhoz ragaszkodik, hogy ha a tünetek csak a nyak fölött jelentkeznek, akkor nyugodtan lehet edzeni" - mondta el az Amerikai Szív Társaság (AHA) honlapjának nyilatkozva Amanda Paluch, a Massachusetts Egyetem Közegészségügyi és Egészségtudományi Intézetének docense. Ha egyszerűen csak folyik az orrunk, vagy van egy könnyű fejfájásunk, akkor okosan tesszük, ha változtatunk a napi rutinunkon. "Egy erős futóedzés helyett inkább sétáljunk" - javasolta Paluch. Még akkor is hasznos lesz a mozgás, ha az alacsony intenzitású.

Soha ne eddzünk viszont, ha lázasak vagyunk, és az ebből a szempontból mindegy, hogy influenza, COVID-19 vagy más vírus miatt ment fel a lázunk - figyelmeztetett dr. Felipe Lobelo, az Emory Egyetem Rollins Közegészségügyi Intézetének docense. A szakértők szerint számos sportoló, aki úgy esett át koronavírus-fertőzésen, hogy betegség jeleit nem mutatta, később szívizomgyulladást kapott.

Soha ne eddzünk, ha lázasak vagyunk!
Soha ne eddzünk, ha lázasak vagyunk! Fotó: Getty Images

Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának (CDC) legfrissebb ajánlása szerint legalább 10 napra el kell különíteni a tünetek jelentkezésétől vagy a pozitív teszttől számítva, akiknél COVID-19-betegséget diagnosztizálnak, függetlenül attól, hogy vannak-e tüneteik vagy sem. Ez azt is jelenti, hogy ezalatt nem szabad edzeni - mondta dr. Lobelo. Ráadásul a 10 napos karanténidőszak után is várni kell még egy hetet, mielőtt újrakezdjük az edzéseket. A visszatérés után pedig az edzéseknek fokozatosan szabad csak erősödniük. "Ekkor valószínűleg edzetlennek fogjuk magunkat érezni az ágynyugalom és az alacsony szintű fizikai aktivitás miatt, ráadásul a COVID-19 elhúzódó hatása, a visszamaradó köhögés, a kimerültség és a légszomj is akadályozni fog."

Az edzőtermekben végzett sportolást - még ha azon kevesek közé is tartozunk, akiknek ez engedélyezett - jobb, ha elkerüljük. Ha mégis elmennénk, akkor viseljünk arcmaszkot, tartsuk be a szociális távolságot, és rendszeresen takarítsuk le az edzőgépeket, eszközöket.

Fontos, tette hozzá dr. Lobelo, hogy mindenképpen értesítsük az orvosunkat, ha az edzések újrakezdésével a tünetek nem kezdenek fokozatosan elmúlni, vagy esetleg olyan új tünetek jelentkeznek, mint a mellkasi fájdalom, légszomj vagy az edzés előrehaladtával kialakuló extrém kimerültség.

Különösen az amatőr atléták veszélyeztetettek , például a maratonisták, az ultrafutók, a triatlonisták, valamint azok a sportolók, akik sok kilométert futnak, de nincs lehetőségük arra, hogy rendszeresen megvizsgáltassák a szívüket. Ők nem biztos, hogy elég tudatosan viszonyulnak az edzéstervük miatt esetleg kialakuló kockázatokhoz. Márpedig pozitív koronavírusteszt esetén néhány hétig pihenni kell, mielőtt fokozatosan visszatérnénk a betegség előtti edzésintenzitásunkhoz.

A világjárvány idején nagyon fontos, hogy megtaláljuk a fizikai aktivitás biztonságos és felelős módját, legyen ez az otthonunkban vagy - a távolságtartásra is figyelve - szabad téren. A CDC szerint a fizikai aktivitás mérsékli a vérnyomást, a szorongást, javítja a hangulatot és az állóképességet, továbbá jobban is alszunk utána.

"Amennyire lehet, inkább a szabadtéri edzésekre helyezzük a hangsúlyt" - tanácsolra dr. Lobelo. Amanda Paluch azt javasolja azoknak, akik nem szoktak hozzá a hidegben való szabadtéri edzéshez, hogy öltözzenek rétegesen, hogy szükség esetén levehessenek egy-egy ruhadarabot. Ha a szabadtéri edzéskor maszkot viselünk, annak előnye, hogy melegen tartja az arcot. A viselhető edzésdiagnosztikai és nyomkövető eszközök segítségével virtuálisan is együtt lehetünk az edzés során családunkkal és barátainkkal - mondta Amanda Paluch, a viselhető érzékelők kutatója. A családtagok versenyezhetnek is egymással például úgy, hogy ki tud több lépést megtenni egy hét alatt. Az érzékelők által rögzített adatokat a hét végén össze lehet hasonlítani. "Ezek az eszközök virtuálisan összekötik az embereket, és ez erősítheti a motivációt" - mondta Amanda Paluch. "Így közvetlen érintkezés nélkül is megkaphatjuk a sportoláshoz szükséges szociális támogatást."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra