Megvédi a szemünket a 20-20-20-as szabály

A képernyő előtt töltött idő a szemünket is megviseli, és számtalan kellemetlen panasz kialakulásához vezethet. Kutatók szerint ugyanakkor a 20-20-20-as szabályként hívott gyakorlat segíthet, hogy elkerüljük ezeket.

Az irodai munkát végző emberek napjuk nagy részét számítógép előtt töltik, sokan pedig még a munkaidőn túl is a képernyő előtt ragadnak, esetleg a mobiltelefon kijelzőjére merednek hosszú órákon keresztül. Ez a szemünket is megerőlteti, ami miatt rendszeresen küzdhetünk szemszárazsággal és fejfájással. Az Aston Egyetem tudósai egy friss kutatásukban ellenőrizték a 20-20-20 szabály hatásait. Ennek lényege, hogy 20 percenként legalább 20 másodperces szünetet kell tartani, mialatt legalább 20 méter távolságra tekintünk. Az eredmények szerint már ez a rövid pihenő is segíthet enyhíteni a képernyőhasználattal járó kellemetlen panaszokat – írja a Medical Xpress.

Húsz másodperc pihenés is sokat jelent a szemnek

Az emberek percenként körülbelül 15-ször pislognak. Miközben azonban a képernyőt bámuljuk, ez a szám a felére vagy még kevesebbre csökkenhet. Emiatt a látószerv izmai elfáradnak, illetve szemszárazság és irritáció alakul ki. Az egyetem munkatársai szerint ugyanakkor a húsz másodperces fókuszálás egy távolabbi pontra már elég hosszú ahhoz, hogy a szemizmok ellazuljanak, ezáltal csökkenjen a terhelésük.

Az Aston Egyetem egészségtudományi karának munkatársai 29 olyan résztvevő segítségével készítették el tanulmányukat, akik a szemfáradtság tüneteitől szenvedtek. Laptopukra egy olyan szoftvert telepítettek, amely a webkamerán keresztül figyelte a szemmozgásukat. Minden 20. képernyő előtt töltött perc után a program felvillantott egy üzenetet, amelyben arra kérte a felhasználókat, hogy 20 másodpercig pihenjenek, miközben 20 méterrel arrébb lévő pontra helyezik a tekintetüket, tekintsenek például ki az ablakon, vagy az iroda túlsó végébe. A szoftver a webkamerán keresztül ellenőrizte, hogy a résztvevők valóban felemelik-e tekintetüket a kijelzőről – míg ezt nem tették meg, a figyelmeztetés sem tűnt el onnan.

szemszárazság, fejfájás
Időnként pihentetni kell a szemüket a monitor előtt dolgozóknak. Fotó: Getty Images

A résztvevőknek a vizsgálat előtt, a kéthetes vizsgálati idő alatt, illetve egy héttel azt követően is be kellett számolniuk arról, szemüket mennyire viseli meg a monitor előtti munka, illetve milyen tüneteik jelentkeztek. Az eredmények szerint a 20-20-20-as szabály betartása jelentősen csökkentette a szemégés, a szemszárazság és a fejfájás előfordulásának gyakoriságát. A szakemberek szerint az eredményekből is az olvasható ki, hogy érdemes mindenkinek felpillantania legalább 20 percenként a képernyőről. Hogy ne feledkezzünk meg róla, akár a telefonunkon is beállíthatunk olyan figyelmeztetést, amely szabályos időközönként jelzi: itt a pihenő ideje.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!