Milyen ima használ az egészségnek?

Az eucharisztikus kongresszus és Ferenc pápa látogatása felhívta a figyelmet a vallásosságra, amelynek nélkülözhetetlen része az ima, a magasabb rendű túlvilági szellemmel (istennel) való kommunikáció kísérlete, könyörgés vagy hálaadás. De van-e ennek a földi valóságban kimutatható haszna a testi-lelki egészségre?

Márciusban a Pew Research Center arról számolt be , hogy egy felmérés során az amerikai felnőttek 55 százaléka állította: imádkozott a koronavírus terjedésének végéért. Hasonló magyar kutatásról nem tudunk, de korábbi felmérésekből kiderült, hogy Magyarországon a vallásosság erősen csökkent (2001 és 2011 között 74,62-ről 54,66 százalékra), magyar fiatalok 67 százaléka felekezeten kívüli, amivel a hatodikak vagyunk az EU-ban. E korosztály tagjainak csak 16 százaléka szokott heti rendszerességgel imádkozni.

pápai mise
Ferenc pápa miséje az eucharisztikus kongresszuson. A mechanikus ima nem segít. Fotó: Getty Images

"Az emberek gyakran fordulnak az imához olyan helyzetekben, amikor intenzív negatív érzéseket élnek át, például dühöt, gyászt vagy félelmet tapasztalnak. Mindez gyakori egy világjárvány idején. Az emberek akkor is imádkoznak, amikor úgy érzik, hogy valami kikerült az irányításuk alól, és egy 'felsőbb hatalom' segítségére van szükségük" - mondta Brad Bushman, az Ohio Állami Egyetem kommunikációs professzora a CNN-nek .

Az ima kutatásának korlátai

Az ima egészségi előnyeinek tudományos kutatása korlátozott, de annyit azért biztosan tudni lehet, hogy az imádság segíthet csökkenteni a stresszt, a magányt és a félelmet. Az ima tanulmányozása több okból is kihívást jelent - jelezte Kevin Masters, a denveri Colorado Egyetem klinikai egészségpszichológia professzora az amerikai hírcsatornának. Sok tudós nagyon szkeptikus minden vallásos dologgal szemben, részben azért, mert vannak olyan problémák, amelyeket egy tanulmány során nem könnyű vagy lehetetlen leküzdeni. Már azt is nehéz meghatározni pontosan, hogy mi az imádság.

Egyesek mély gondolatokat értenek ezen, míg mások formálisan imádkoznak. Ferenc pápa például erről azt mondta : "... lehet úgy imádkozni, mint a papagájok - bla, bla, bla -, de ez nem ima". A katolikus egyházfő szerint az imádság olyan nehéz, elmélyült feladat, hogy az emberek hajlamosak menekülni előle, ez alól még ő maga sem kivétel.

Másfelől, ha a tudósok laboratóriumban figyelik meg az imát, kérdés, hogy milyen feltételek között kell végezniük a vizsgálatot, hogy ne befolyásolják a végeredményt. Ráadásul nem tudják úgy tanulmányozni Istent, mint mechanizmust, ahogy egy új gyógyszert vagy sebészeti technikát. "A tudomány a megfigyelhető összefüggések, folyamatok és mechanizmusok teszteléséről szól. De definíció szerint az ima - ahogyan ezekben a tanulmányokban operacionalizálják - Isten vagy egy magasabb rendű lény részvételére hivatkozik. Valami olyanra, ami kívül esik a természeti jelenségek határain, amit a tudomány nem igazán képes tanulmányozni" - állapította meg Masters. Tanulmányozhatja viszont az Istenbe vetett hit eredményeit. Megkérdezheti, hogy azok, akik erősen hisznek Istenben, jobb életminőségről számolnak-e be, mint azok, akik nem hisznek.

Ugyanakkor azt is nehéz bizonyítani a hatást, hogy a távoli közbenjáró imádságból származik-e bármilyen előny. "Ezeket a vizsgálatokat valóban az ima tesztjének szánták, kizárva minden olyan természetes magyarázatot (például a pszichológiai támogatást), amely felelhetne a csoportok közötti jelentős különbségekre" - tette hozzá a kutató. Egy további fontos probléma a távoli közbenjáró imáról szóló tanulmányokkal, hogy a kutatók nem tudják megakadályozni, hogy az emberek imádkozzanak a kontrollcsoportban lévő (nem imádkozó) személyekért.

"Képzeljünk el egy gyógyszerkísérletet, amelyben egy új antidepresszáns hatását tesztelik. A résztvevőket a kezelt (új gyógyszer) és kontroll (placebo) csoportba sorolják. De ha a kontrollcsoportba tartozók kiváltanak egy már meglévő antidepresszánst, akkor már a kezelést kapják. Nem lenne meglepő, ha nem találnának különbséget a csoportok között" - magyarázta a professzor.

A korlátok miatt nehéz megmondani, hogy az a mentális és érzelmi megkönnyebbülés, amit egyesek az imádkozás miatt éreznek, abból fakad-e, hogy gyakorlatilag egy másik lényre hárítják gondjaikat, vagy a megkönnyebbülést egy metafizikai Isten nyújtja, aki beavatkozik és leveszi róluk a mentális terhüket. Korábbi tanulmányok az imát a nyugalom, a béke, a bátorítás vagy a társadalmi támogatás érzésével hozták összefüggésbe. Az eucharisztia hatását is többek között a közösséghez tartozás megtapasztalásával kapcsolják össze.

Miért imádkoznak az emberek?

Az emberek több okból is imádkoznak: konkrét eredményekért, azért, hogy megosszák szorongásaikat és szenvedéseiket egy kapcsolati kontextusban. Hogy hálát mutassanak és hogy elgondolkodjanak - mondta Dr. Christina Puchalski, a George Washington Egyetem Spiritualitás és Egészség Intézetének igazgatója. Ryan Bremner, a minnesotai St. Thomas Egyetem pszichológia professzora pedig úgy véli, hogy az ima elősegítheti a kapcsolat érzését, legyen szó akár egy felsőbb hatalomról, akár arról, amit az ember fontosnak tart az életben, vagy az értékeiről. Az ima csökkentheti az elszigeteltség, a szorongás és a félelem érzését is.

Egy 2009-es tanulmány az ima depresszióra és szorongásra gyakorolt hatásáról megállapította, hogy alacsonyabb volt a depresszió és a szorongás aránya, és optimistábbak voltak egy csoport tagjai olyan foglalkozások után, amelyeken egymásért imádkoztak, összehasonlítva a kontrollcsoporttal (amely nem vett részt imaórákon). "Ma már elég világos, hogy a pszichológiai élmények szorosan összefüggenek fontos fiziológiai folyamatokkal, beleértve az immunrendszer működését is. Amennyiben az ima hatással lehet ezekre a pszichológiai folyamatokra, akkor potenciálisan naturalista magyarázatunk van arra, hogy az ima hogyan hathat az egészségre" - foglalta össze Masters. Hozzátette: a szociális támogatás és a magányosság enyhítése lehetnek azok a mechanizmusok, amelyek a közbenjáró ima előnyeiért felelősek.

Egy 2006-os kiterjedt amerikai tanulmány - amely bypass műtéten átesett betegek gyógyulását vizsgálta - azt az eredményt hozta, hogy ha minimális mértékben is, de azoknál a pácienseknél, akikért imádkoztak, több volt a szövődmény, mint akikért nem. Az orvosok feltételezték, hogy a fokozott stressz okozhatta ezt az eredményt, mert akiknek az állapota igazán rossz volt, inkább érezhették, hogy imára van szükségük. Végül az orvosok arra jutottak , hogy az imának nincs hatása az egészségre és a gyógyulásra.

A püpökök megfigyelése adta a tökéletes megoldást

A Varsói Egyetem kutatóinak a Journal of Religion and Health című folyóiratban márciusban közölt tanulmánya azonban megoldást talált a közbenjáró ima hatásának vizsgálatára. Sok keresztény úgy gondolja, hogy a közbenjáró ima sikerét a következmények alapján kell megítélni. A papság különösen érdekes volt a tanulmány szempontjából, mivel a római katolikus egyház a római misekönyvre támaszkodik (Vatikán, 2010), ez a liturgikus mű írja le a misék felépítését. A könyv bármely kiadása az elmúlt 50 évből tartalmaz egy részt, amelyben a gyülekezet imádkozik az Úrhoz, hogy őrizze meg a pápát és a helyi püspököt. Sőt emlékezteti Istent: "Ezért, Uram, emlékezz most mindazokra, akikért ezt az áldozatot felajánljuk: különösen szolgádra, X. pápánkra, Y. püspökünkre és az egész püspöki rendre." Minden egyes szentmise során a helyi püspök hatalmas számú, kifejezetten és egyénileg neki szánt imát kap, amelyet egy általánosabb ima kísér, amely a püspökök csoportja jólétéért szól. Ezért a katolikus püspökök ideális tanulmányi csoportot jelentettek a kutatásokhoz, mivel komoly mennyiségű tapasztalat állt rendelkezésre.

Összesen 857 római katolikus püspököt, 500 katolikus papot és 3038 papnövendéket kísértek figyelemmel. Az első elemzés bebizonyította, hogy a püspökök tovább élnek, mint a papok, de a marginális hatás miatt ezt az eredményt a kutatók szerint óvatosan kell kezelni. Továbbá nem találtak különbséget a legnagyobb és a legkisebb egyházmegye püspökeinek átlagos élettartama között. Azaz a közbenjáró ima nem sokat segít.

Imádság és meditáció

Az imádságnak és a meditációnak sok közös vonása lehet - véli Bremner. Mindkettő növelheti a tudatosságot és megelőzheti a túlzott aggodalmat. De abban alapvetően különböznek, hogy az ima a gondolatok és a körülmények feldolgozását jelenti, míg a meditáció az elme tisztítására összpontosít. Az ima egy magasabb rendű lénnyel való kapcsolat kontextusát is magában foglalja, nem pedig egy magányos utazást - mutatott rá Puchalski, aki szerint az Istennel való szeretetteljes és támogatónak érzett kapcsolaton belüli imádkozás segíthet a stressz és az élet kihívásainak kezelésében.

Egy tanulmány , amely a meditáció világi és spirituális formáit hasonlította össze, azt találta, hogy a spirituális meditációs csoport kevésbé volt szorongó és pozitívabb volt, mint a többi csoport. A világi meditációban a résztvevők önmegerősítő szavakra vagy szövegekre összpontosítottak. A spirituális meditációs csoport viszont olyan szavakra fókuszált, amelyek Isten szerető természetét írták le. Amikor a résztvevők egy kísérlet során fagyos vízbe merítették a kezüket, a spirituális meditációs csoport tagjai majdnem kétszer annyi ideig tűrték a kellemetlenséget, mint a többi csoporthoz tartozók.

Egy 2011-es tanulmány szerint az ima segíthet csökkenteni a dühöt és az agressziót. Egy kísérletsorozatban, amelyben a résztvevők vagy imádkoztak egy idegenért, egy őket felbosszantó személyért, illetve egy rászoruló barátért, vagy gondoltak rá, az imacsoport tagjai nagyobb valószínűséggel éreztek kevesebb dühöt és agressziót a provokáció után. Egy másik tanulmány azt találta, hogy amikor a randevúzó és házas partnerek imádkoztak egymásért, kevésbé mutattak hajlamot az agresszióra és hajlamosabbak voltak a megbocsátásra.

Az imádkozás során mutatott viselkedés az ellentéte annak, ahogy veszély vagy konfliktus esetén a harc vagy menekülés válaszreakcióba lépünk. Amikor veszélyt észlelünk, fel vagyunk pörögve és a külvilágra koncentrálunk. Amikor imádkozunk, belsőleg összpontosítunk, és megpróbálunk nyugodt és békés állapotba jutni - állapította meg Bremner.

Azonban nem biztos, hogy az ima minden fajtája ugyanúgy működik. Amikor a kórházi betegek Istent kedves támogatónak értékelték, mentális és fizikai egészségük javult. Amikor azonban Istent büntetőnek érzékelték, vagy haragudtak rá, egészségük romlott. David H. Rosmarin, a Harvard Egyetem pszichológia és orvosprofesszora, aki az imát is beépíti a terápiákba, a Wall Street Journalnak azt mondta, hogy soha nem tanácsolná egy olyan betegnek, hogy imádkozzon, aki nem akar imádkozni. Szerinte az imának valószínűleg csak azoknál vannak mentális egészségi előnyei, akik nyitottak rá.

Orvosi kezelés és ima

Szakértők szerint az orvosi kezelés imával való helyettesítése, különösen olyan súlyos állapotok esetében, mint a szorongás és a depresszió, évekig tartó küzdelemhez és súlyos szövődményekhez, akár halálhoz is vezethet. "Sokszor az ima a szorongás vagy akár nagyobb fizikai betegség jelzőjévé válik, mert ilyenkor az emberek az imában keresik a vigasztalást" - mondta Harold Koenig, a Duke Egyetem Spiritualitás, Teológia és Egészség Központjának igazgatója a Healthline-nak.

Az imádkozás segít kordában tartani az érzelmeket és a magatartást - derül ki egy kutatásból , amelyet a németországi saarbrückeni egyetem szakértői készítettek. "Az eredmények gyarapítják azon tudományos bizonyítékok sorát, amelyek alátámasztják, hogy az imádkozás fejleszti az önkontrollt - írták a kutatók a Journal of Experimental Social Psychology internetes kiadásának hasábjain.

Lehet, hogy a közbenjáró ima nem segít, de arra több tanulmány is talált bizonyítékot, hogy az ima előnyöket hordoz az imádkozó személy számára, akár valaki másért, akár saját magáért imádkozik. Ez abból a hatásból eredhet, amelyet az imádkozás aktusa gyakorol az ember mentális jóllétére. "Az együttérzés, amit az emberek mások felé mutatnak, amikor imádkoznak értük, jót tesz az imádkozó személynek. A mentális jólétre gyakorolt bármilyen előny pedig, amit az ima hordoz, idővel a fizikai jólétre is kihat" - mondta Koenig. A professzor azonban rámutatott, nem arról beszél, hogy az ima "csodával határos módon meggyógyít valakit". Csak arról, hogy az ima javíthatja az ember mentális egészségét, például csökkentheti a szorongást és a stresszt. Ez pedig "jobb fiziológiai működésre" vezethet, például a stresszhormon kortizol alacsonyabb szintjére, alacsonyabb vérnyomásra és jobb immunműködésre.

Azaz a beteg nem helyettesítheti imával az orvosi vagy a pszichológiai kezelését. A súlyos mentális és fizikai problémákkal csínján kell bánni. Ha nem kezelik, a szorongásos zavar fizikai zavarokhoz, valamint az öngyilkosság és a depresszió fokozott kockázatához vezethet. A depresszió fizikai betegségekkel, társadalmi elszigeteltséggel és korai halállal hozható összefüggésbe. Ugyanakkor - véli Koenig -, ha az ima nem is gyógyít meg, a hagyományos kezelések mellett még mindig lehet helye, mert a legjobb orvosi ellátás és az erős vallásos hit, valamint az ima kombinációja jobb mentális és fizikai egészséghez vezethet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra