Miért halunk meg korábban a bortól?

Az ivás olyan káros, mint a dohányzás, és elég hetente csak ötnél több italt elfogyasztani, hogy csökkenjen a várható élettartamunk a legfrissebb kutatások szerint. A borfogyasztás körülményeinek meglepő változása a hibás.

Az alkoholfogyasztás lerövidítheti az életet, azaz nemcsak a bor, de a röviditalok és a sör is éppen annyira ártalmas. Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint - amelyet a Lancet orvosi folyóirat közölt - a napi ajánlott határérték felett fogyasztott minden pohár bor vagy sör fél órát vesz el egy 40 éves ember életkilátásaiból. Akik minden este megisznak egy pohár vörösbort, ezzel segítenek megőrizni szívük egészségesét. Csakhogy a cikk szerint a heti öt standard 175 ml-es pohár bor vagy félliteres üveg sör elfogyasztása a biztonsági zóna felső határa. Ez körülbelül 100 gramm alkoholnak, vagy összesen 12,5 fogyasztási egységnek felel meg. Ennél több már emeli a stroke, a végzetesaneurizma(a mellkasban felszakadó artéria), a szívelégtelenség és a halál kockázatát.

borospohár
Megnőttek a borospoharak: elvesző életévekkel fizethetünk érte

Egy 40 éves ember számára a napi határértéket meghaladó ivás hasonlóan kockázatos, mint a dohányzás - állítja David Spiegelhalter, a Cambridge-i Egyetem professzora. Napi két egység felett már folyamatosan emelkedik a halálozási arány a tudós szerint. A tanulmány becslése szerint ha egy 40 éves ember négy egység italt fogyaszt naponta az ajánlás felett (ami megfelel három pohár bornak egy este), akkor két évvel kevesebbet fog élni, ami nagyjából huszada a hátralévő életének. 

Alkohol és dohány, egykutya

A tanulmány közel 600 ezer italfogyasztó adatait tartalmazza, amelyeket 19 országban készített 83 tanulmányból gyűjtöttek össze. A megkérdezettek mintegy fele jelentette, hogy hetente több mint 100 gramm alkoholt fogyaszt, és 8,4 százalékuk heti 350 grammnál is többet iszik. Az idő előtti halálesetek száma a hetente több mint 100 grammot, azaz öt-hat pohár bort vagy sört fogyasztók kategóriájában emelkedik meg. Egy 40 éves, aki heti 100-200 gramm alkoholt fogyaszt hat hónappal csökkenti várható élettartamát. A heti 200 és 350 gramm között fogyasztók egy-két életévet veszítenek, akik pedig hetente több mint 350 grammot isznak, négy-öt évvel csökkentik életük hosszát.

Tim Chico, a Sheffieldi Egyetem szívgyógyász professzora a The Guardiannek elmondta, hogy a dohányosok átlagosan 10 évet veszítenek el az életükből, és valószínű, hogy azok az emberek, akik több mint 43 egység alkoholt fogyasztanak, szintén ezen az úton haladnak, a legnagyobb ivók pedig valószínűleg ugyanannyival megrövidítik életüket, mint a dohányosok. Szerinte ez a tanulmány megmutatta, hogy az alkoholfogyasztásnak nincsenek olyan előnyei, amelyek ellensúlyt képezhetnének egészségkárosító hatásával szemben.


Az alkoholfogyasztási szokások változása jelentős mértékben hozzájárult a jelenlegi probléma kialakulásához. Ez pedig a "nagyobb edény, több fogyasztás" pszichológiai problémájával függ össze. Jól ismert, hogy ha valamilyen élelmiszert nagyobb mennyiséget tartalmazó csomagolásban kapjuk, vagy nagyobb tányért kapunk az étkezéshez, akkor akaratlanul is többet fogyasztunk. Ez pedig az italokra is igaz. Azaz nem mindegy, hogy mekkora borospoharakat használunk. Márpedig manapság rekordméretűeket - mutatott rá egy kutatás.

Régen a kis pohár is megtette

Az 1700-as években az átlagos méretű borospohár űrtartalma mindössze 66 milliliter volt. Ma nem szokatlan, ha félliteres poharat használunk. Ennek egyfelől persze az az oka, hogy a különféle borfajták tökéletes élvezetéhez másféle formájú poharakra van szükség, és általános tendencia, hogy az ízek és illatanyagok könnyebb felszabadulása érdekében (különösen a vörösboroknál) nagyobb belső felületű poharakat ajánlanak. A nagyobb edény és a nagyobb élvezet pedig még nagyobb fogyasztáshoz vezet. Ez ráadásul jól passzol a széles tömegek hétköznapi hedonizmusához, hiszen egy italt vagy többet ma már igen sokan megengedhetnek maguknak. "A bor kétségtelenül az ünnepi összejövetelek egyik nélkülözhetetlen szereplője, de amikor arról van szó, hogy mennyit iszunk, a borospohár mérete valószínűleg számít" - mondta a The Guardiannek Theresa Marteau, a Cambridge-i Egyetem viselkedési és egészségügyi kutató egységének igazgatója, a kutatás vezetője.

A borfogyasztást az európai kultúra hosszú évszázadok óta az egészségmegőrzés alapjának tekinti. Több kutatás is kimutatta, hogy a mértékletes borfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának esélyét, javítja a koszorús erek egészségét, és akár még a fogyókúrában is segíthet, ugyanis a szőlőben található rezveratrol egyik összetevője hozzájárulhat az egészséges testsúly eléréséhez, illetve fenntartásához, hiszen akadályozza a zsír lerakódását a szervezetben. Részletek!

A Cambridge-i Egyetem kutatói úgy találták, hogy a borospoharak mérete az utóbbi 300 évben közel hétszeresére emelkedett, az elmúlt két évtizedben pedig a borfogyasztás növekedésével párhuzamosan még tovább nőtt. A borospoharak átlagos űrtartalma a 18-ik századi 66 milliliterről a mai 449 milliliterre emelkedett. Ez olyan változás, amely arra ösztönözhet, hogy sokkal többet igyunk, mint ami egészséges. Egy tipikus 300 évvel ezelőtti tipikus borospohár csak feleakkora, mint a legkisebb mai pohár (125 milliliter), amelyben a vendéglőkben az előírásoknak megfelelően bort szolgálnak fel. Marteau és kollégái 2016-ban kísérletet végeztek a cambridge-i Pint Shopban, ahol megváltoztatták a borospoharak méretét. Úgy találták, hogy az értékesítés közel 10 százalékos növekedéséhez vezetett, mert a nagyobb pohárba több italt töltöttek a vendégek.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban kedden délelőtt északkeleten és délnyugaton tartósan megmarad az éjszaka képződött köd és a hozzá kapcsolódó alacsonyszintű rétegfelhőzet, másutt gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag