A jó alvás felér a lottónyereménnyel

Az alvásminőség javítása ugyanolyan előnyös az egészség és a boldogság eléréshez, mint a lottónyeremény. Elmondjuk, hogy ez miért olyan fontos a magyaroknak.

Azok után, hogy négy év alatt több mint 30 ezer brit háztartásban élő ember alvásmintáit elemezték, a Warwicki Egyetem Pszichológiai Tanszéken dolgozó tudósok kiszámították , hogy a jó alvás olyan nagy lökést ad az embereknek, mintha 120 ezer fontot (körülbelül 40 millió forintot) nyernének a lottón. A Sleep című folyóiratban megjelent tanulmány megmutatta, hogy a jó alvás jelentősen javítja a mentális egészséget, és ugyanolyan alkalmas a boldogság eléréshez, mint az említett lottónyeremény.

jó alvás
A rendszeres jó alvás óvja az egészséget és javítja a teljesítményt

Dr Nicole Tang, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás kimutatta, hogy az alvás minőségének és mennyiségének javítása hatékony, egyszerű és olcsó módszer a társadalom egészségének és jóllétének növelésére. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az altatótabletták szedése nem szünteti meg az álmatlanság káros hatásait. "A jelenlegi eredmények azt mutatják, hogy az alvás pozitív hatása a jobb fizikai és szellemi állapot kialakulásához kapcsolódik" - mondta Dr. Tang.

A gyógyító alvás

"A klinikai vizsgálatokon kívül is látszik az alvás gyógyító potenciálja: a jobb alvás előnyei mindenki számára hozzáférhetőek, és nemcsak azok számára vannak fenntartva, akik rendkívül rosszul alszanak, ezért intenzív kezelésekre van szükségük." A kutató kifejtette, hogy fontos kideríteni, milyen különbségek tapasztalhatóak azok között, akik az idők folyamán pozitív és negatív változást mutatnak az alvásban. Azt is ki fel kell tárni, hogy milyen életstílus-tényezők és napi tevékenységek segítenek előmozdítani a jobb alvást.

Az Egyesült Királyságban az elégtelen alvás évente 40 milliárd fonttal terheli meg a gazdaságot, ami az ország GDP-jének 1,86 százalékát teszi ki. Érdekes módon a magyarországi kutatások is nagyságrendileg hasonló arányt mutattak ki.

Az alváshiány nemcsak azért hat negatívan, mert csökkenti a koncentrációt, ezáltal pedig a munkahatékonyságot, de sok kór, köztük krónikus betegségek kialakulásában is közrejátszik, ami rengeteg munkanap elvesztését eredményezi. Emellett az alváshiány miatt fellépő fáradtság következtében munkahelyi és különösen közúti balesetek is bekövetkeznek annak ellenére, hogy a veszélyes munkakörökben szigorúan ellenőrzik a pihenőidőt.

Aludnia minden emberi szervezetnek kell. Az alvás fontos a testnek, az agynak, az immunrendszernek, a sejteknek, nem utolsó sorban pedig a léleknek. Álmodni is kell, feldolgozni az aznap hallottakat, és felkészülni a holnap kihívásaira. Lássuk hát, mi történik közben! Részletek!

Ha azt nézzük, hogy milyen viselkedés vagy életmód hat negatívan az alvásra, akkor elsősorban egészségi problémákat találunk, például az elhízást , a túlzott alkoholfogyasztást, a cukros italok fogyasztását, a dohányzást, a testmozgás hiányát, a mentális egészségi problémákat, de komoly hatással van rá a hosszú távú egészségi állapot romlása, a munkahelyi stressz, a több műszakos munkarend, a szabálytalan munkaidő, a pénzügyi gondok és a hosszú ingázás is.

Az AXA PPP egészségügyi szolgáltatócég felmérése szerint az emberek több mint fele (54%-a) gyakran vagy néha alvászavarokkal küzd, 10 százalékuk pedig folyamatosan.

Magyar állapotok

Nálunk a helyzet lehet, hogy ennél is rosszabb. Egy korábbi tanulmány szerint ugyanis a magyar lakosság 70 százalékánál jelentkezett már alvászavar , a lakosság 30 százaléka pedig folyamatosan szenved az alvászavar, a rossz alvás vagy az álmatlanság kellemetlen tüneteitől. Ezért a potenciál, amelyet a warwicki kutatás feltárt Magyarországon még nagyobb, mint a brit szigeteken. Azaz a jobb alvásra törekvéssel és a jobb alvást elősegítő programokkal igen jelentős mértékben emelhető volna a magyar lakosok jólléte. Ha nagyon szolid becsléssel az alváshiány okozta veszteségeket a GDP 1,5 százalékára tesszük, akkor egy kis javulással is tízmilliárdokat takaríthatnánk meg, és több boldogabb, aktívabb, koncentráltabb embert láthatnánk magunk körül.

Mit tehetünk mi magunk a jobb alvásért?

- A kiegyensúlyozott és fegyelmezett viselkedés segít elkerülni a konfliktusokat, ami a stressz egyik fő forrása. Így tartósan elfogadható érzelmi intervallumon belül mozoghatunk, vagyis az alváshoz sem kell lenyugtatnunk magunkat.

- Határozzuk meg és tartsuk fontosnak az elalvás előtti és az alvás utáni rutinokat, mivel közvetlenül befolyásolják az alvás és a rá következő nap minőségét!

- Tartsunk technikai szüneteket a nap folyamán: jutalmazzuk ezzel magunkat, és tartsuk karban testünket és elménket!

- Keljünk fel korábban , mint amire szükségünk van! Töltsünk 90 percet azzal, hogy felkészülünk az előttünk álló napra!

- Szálljunk le a telefonról! Mielőtt elküldenénk az első szöveges üzenetet vagy válaszolnánk egy e-mailre, emeljük meg az éberségünk szintjét.

- Menjünk át melegről hűvösebb helyre, mert ez elősegíti a testhőmérséklet természetes csökkenését, ami hozzájárul a jó alváshoz! Egy gyors meleg zuhany és a hűvösebb alvási környezet segít.

- Tegyünk rendet a hálószobánkban és az elménkben, mielőtt nyugovóra térünk!

- Óvatosan bánjunk a fénnyel: ne szüntessük meg a teljes világítást egycsapásra, hanem fokozatosan csökkentsük, amíg ágyba bújunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!