Megdöbbentő tények az alvásbetegségekről!

Ha egy 100 kilométer/órás sebességgel közlekedő autó sofőrje csupán 1 másodpercre becsukja a szemét fáradtság, álmosság miatt, akkor ezalatt 28-30 métert tesz meg a gépjármű felügyelet nélkül - így következnek be a balesetek.

A halálos közúti balesetek 20 százalékát a rossz alvás, a kialvatlanság, fáradtság okozza. Magyarországon az elalvás miatti közúti balesetek 550 000 millió (!) forint kárt okoztak - legalábbis becslések szerint ennyibe kerülhetett 2005-ben a halálozás miatti emberitőke-veszteség, a sérültek által a gazdaságnak okozott termeléskiesés, a mentési és temetési költség, a táppénzek, járadékok és egyéb tételek összesen - közölték a megdöbbentő adatot az Alvás Világnapja magyarországi sajtótájékoztatóján hozzátéve, hogy ez a magyar GDP 1,5 százaléka.

Ráadásul azok is több évvel korábban meghalnak a rossz alvás miatt, akik nem szenvednek semmilyen közúti vagy munkahelyi balesetet. Az ilyen tünetektől szenvedők esetében egyébként ötször-hétszer nagyobb a balesetek esélye! - mondta dr. Vida Zsuzsa alvásszakértő.

A betegek körülbelül 80 százaléka nem fordul orvoshoz a tüneteivel, pedig a horkolók, súlyos éjszakai légzészavarban szenvedők szívbetegséget, agyi érbetegséget, vérnyomásbetegséget "szerez be" szövődményként.

Nemzetközi becslések szerint a fejlett országokban a lakosság mintegy 30 százalékát érinthetik a különböző alvásbetegségek, melyekből eddig 120-at különítettek el a szakemberek. A legismertebbekben, mint az apnoében és az insomniában több száz millióan szenvednek, körülbelül ugyanennyien horkolnak, ami több súlyos betegség tünete is lehet. Az alvásbetegségek előidézői a stressz, az elhízás, a túlzott munkamegterhelés és az egészségtelen szokások - hívják fel a figyelmet összefoglalójában a World Sleep Day 2009-es kampány szervezői.

Az Alvás Világnapjához kapcsolódóan Országos Alvásfelmérést végeznek Magyarországon. A részletes kérdőíveket már majdnem ezren kitöltötték, köztük az Országos Mentőszolgálat dolgozói is. Kiderült, hogy sajnos több kolléga szenved általában közepesen súlyos alvászavartól, így az eredmények birtokában az OMSZ-nál vannak tennivalók - válaszolta a HáziPatika.com kérdésére Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki hozzátette, hogy a téma szomorú aktualitása: a hétvégén is volt halálos kimenetelű közúti baleset, amelynek egyik áldozata mentős volt.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.