Otthon mászta meg az Everestet, világrekorder lett

Hivatalosan is világrekorder lett a brit Sean Greasly, aki Las Vegas-i otthonában addig gyalogolt egyhuzamban föl-le a lépcsőjén, amíg mindkét irányban teljesítette a Mount Everest 8848,86 méteres magasságát.

Mondhatni tehát, hogy a fiatal férfi otthon mászta meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, sőt, le is ereszkedett róla. Mindez 22 órába, 57 percbe és 2 másodpercbe telt neki – írja múlt heti közleményében a Guinness Világrekordok, amely immár hivatalosan is világcsúcsként ismeri el a teljesítményt. A rendkívüli kihívást jótékonysági cél vezérelte: Greasly egy öngyilkosság-megelőző szervezetnek gyűjtött pénzt az akcióval, amelyet élőben közvetített Youtube-csatornáján. A nagy lépcsőzés 2021 szeptemberében zajlott.

„Azért döntöttem a rekordfelállítás mellett, mert korábban senki sem csinált hasonlót, legalábbis nem a tengeriszint magasságán. Emellett szerettem volna pénzt gyűjteni az öngyilkosság prevenciójára, ezért azt találtam ki, hogy egyesítem a két célt egyetlen nagy céllá. Éppen a koronavírus-pandémia vége felé jártunk, én pedig rengeteg mentális problémával küzdöttem, ezért is állt nagyon közel a szívemhez ez a fajta jótékonyság” – árulta el az újdonsült rekorder. Végül összesen 409 dollár és 85 cent (akkori árfolyamon számolva mintegy 120 ezer forint) gyűlt össze, amelyet Greasly az Amerikai Öngyilkosság-megelőző Alapítvány számára ajánlott fel.

Kik legyenek 2024 Egészséghősei?
Van olyan egészségügyi dolgozó, akinek sokat köszönhetsz? Aki emberségesen állt hozzád vagy egy szerettedhez?
Most itt az alkalom, hogy viszonozd!
Add le jelölésed október 31-ig az Év Mentőse, az Év Ápolója, az Év Orvosasszisztense vagy az Év Civil Egészséghőse kategóriában! Jelölés és további információ: egeszseghosok.hazipatika.com

A kihívás célja tehát az volt, hogy addig lépcsőzik fel és le, amíg mindkét irányban teljesíti a több mint 8800 méteres szintemelkedést és -süllyedést. Bármikor tarthatott szükség esetén szünetet, de a stopper addig sem állt le. Ezenkívül úgy döntött, hogy nem használja a korlátot, elvégre a Himaláján sincs kapaszkodó. A lépcsőmászás nyomon követésére egy számítógépes programot is írt, amely minden alkalommal frissítette a megtett távot, amikor a lépcső aljára érve megnyomott egy gombot.

Amikor közel 23 óra után megtette az utolsó körét, izzadtságban úszva még viccesen megjegyezte, hogy megy egy kanyart egyfajta örömünnepként. Abból is leérve viszont fáradtan rogyott össze a padlón, közben levegő után kapkodott. Felesége, Aleta néhány órával később készített egy újabb videófelvételt férjéről, amint fájdalmában sántikál a házban. Greasly ekkor már képtelen volt behajlítani a térdét, hozzátéve, hogy „holnapra ez csak rosszabb lesz”. Felesége még akkor is csak viccesen heccelte, amint igyekezett magát nyújtott lábakkal még egyszer felhúzni a lépcsőn, hogy be tudjon feküdni pihenni az ágyába az emeleti hálószobájukban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!